A “felelőtlensége” miatt legnagyobbrészt a BP viseli a felelősséget az Egyesült Államok legnagyobb olajömléséért, ami miatt további mintegy 18 milliárd dollárnyi büntetést kell majd kifizetnie.
Author: vbala (Veres Balázs )
Versenyjogi jogsértések 2013-ban – Parlament előtt a GVH elmúlt évről szóló beszámolója
Tavaly az előző évihez hasonló mennyiségű, 120 ügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal, ebből 109 volt az új ügy, kettő pedig az utóvizsgálat – ezekkel az adatokkal indul a versenyhatóság múlt évéről szóló beszámolója, amelyet pénteken nyújtott be a parlamentnek.
Genetikai vizsgálat oldott meg egy történelmi bűnügyet – DNS-maradványok alapján azonosították Hasfelmetsző Jacket
Hasfelmetsző Jack személyazonosságát 126 évvel a szörnyű gyilkosságok után derítette ki egy amatőr nyomozó, Russel Edwards. A tettes, akinek kilétét az egyik helyszínen talált vállkendőn megőrződött DNS-maradványok árulták el, nem más, mint Aaron Kosminski 23 éves lengyelországi bevándorló.
Kielemkedő szakmai munka az igazságügy területén – Deák Ferenc-díjat kapott Zlinszky János és Kilényi Géza
Trócsányi László miniszter átadta az 1992-ben alapított Deák Ferenc-díjat Zlinszky János professzornak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt dékánjának és Kilényi Gézának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusának 2014. szeptember 8-án.
Szabálykövetőbb idegenforgalom – Az idei főszezonban a vendéglátók 31%-ánál tártak fel hiányosságot a felügyelők
Az idei nyári idegenforgalmi főszezonban a hatósági ellenőrök a korábbinál kevesebb fogyasztóvédelmi szabálytalansággal találkoztak, egyre több vállalkozás nyújt korrekt szolgáltatást, és képvisel jogkövető, fogyasztóbarát szemléletet – hangsúlyozta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, sajtótájékoztatón Budapesten.
Erőteljes lépések az illegális terhességmegszakítások ellenében – Az abortuszok a nemi arányok eltorzulásához vezetnek Kínában
A nemi arányok eltorzulásának további súlyosbodását megakadályozandó erőteljesebben lépnek fel a jövőben az illegális ultrahangos vizsgálatok és abortuszok ellen a kínai hatóságok.
Kartellező chipkártya-gyártók – 138 millió euró bírságot szabott ki az Európai Bizottság
Kartellezés miatt 138 millió euró bírságot szabott ki az Európai Bizottság chipkártyák gyártóira – jelentette be Joaquín Almunia versenyjogi biztos.
Kiszámítható életpályamodell a büntetés-végrehajtásban – Ünnepi állománygyűlés a büntetés-végrehajtási szervezet napja alkalmából
Olyan kiszámítható életpályát kívánnak kialakítani a büntetés-végrehajtás (bv) területén is, amelyben mind az anyagi, mind az előmeneteli lehetőségek biztosítva vannak – mondta Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára Budapesten, a büntetés-végrehajtási szervezet napja alkalmából tartott ünnepi állománygyűlésen.

Alkotmánybírósági mustra – Közjegyzői nyugdíjkorhatár
Az Alkotmánybíróság a nyári ítélkezési szünet után szeptember 9-én tartja első teljes ülését, amelynek napirendjén szerepel többek közt a nyugdíjkorhatárt elért közjegyzők szolgálati viszonyának megszűnését, továbbá a Normafa-törvényt támadó alkotmányjogi panasz is.
Csőd- és felszámolási eljárások – A cégeljárási feladatok jogalkalmazási problémái – Tanulmány