A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) idén szokatlanul korán, már tavasszal benyújtotta a 2019-es tevékenységét összegző éves beszámolóját, melyet május 27-én az Országgyűlés gazdasági bizottsága el is fogadott. Összehasonlításképp, a 2018-as éves beszámoló elfogadására 2019. november 26-án került sor. A beszámolót a Schönherr Hetényi ügyvédi iroda versenyjogi csoportja elemzi.
Author: vbala (Veres Balázs )
Védett beszállítók a tisztességtelen forgalmazókkal szemben – A veszélyhelyzet hatására módosult a élelmiszer termékpálya törvény!
A veszélyhelyzet után is érvényben maradnak az ártárgyalások során alkalmazandó, a beszállítók érdekeit védő élelmiszerforgalmazási szabályok – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. Egyes esetekben a kereskedőnek kell igazolni, hogy nem tisztességtelen, fenyegető befolyásolással érte el a beszerzési ár csökkentését.
Július 15-dikével módosultak az ÁNYK űrlapok! – A változás a cégnek nem minősülő szervezetek eljárását érinti
2020. július 15. napján módosultnak a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek eljárásában a fellebbezés benyújtásához kapcsolódó ÁNYK űrlapok. A módosítás érinti a PK-21 és PK-33 sz űrlapokat.
Ki a nemzetközi tehergépkocsi-vezetők munkáltatója? – Az Európai Bíróság ítéletet hozott
A munkavállalóként foglalkoztatott nemzetközi tehergépkocsi-vezetők munkáltatója az a fuvarozási vállalkozás, amely tényleges utasítási jogot gyakorol e tehergépkocsi-vezetők felett, viseli bérköltségeiket és a tehergépkocsi-vezetők elbocsátására vonatkozó tényleges jogkörrel rendelkezik
A vezető tisztségviselők felelőssége a Csődtörvény alapján – felelősség: a felszámoló szemével – I. rész
A tanulmány I. része számba veszi a vezető tisztségviselők felelősségének szabályozását, jogi evolúcióját a Ptk-ban, Pp-ben, Ctv-ben és a Cstv-ben, a marasztalási és a megállapítási per szabályait, valamint a vezető tisztségviselő felelősségének megállapításához kapcsolódó tényállási elemeket. A tanulmány II. része ITT elolvasható. A Szerző ügyvédjelölt. Letöltés
Kiskorú tanúk kihallgatásának taktikái
A tanúvallomás az egyik legfontosabb bizonyítási eszköz a büntetőeljárás folyamán. A magyar adatok azt mutatják, hogy a kiskorú tanú vallomása a leggyakoribb bizonyíték, és rendszerint mással nem pótolható és nem nélkülözhető. Emiatt nagy jelentőséggel bír, hogy a tanúvallomás során elhangzottak megfelelnek-e a valóságnak, hiszen a bíróság az eljárás során a tényállást egyebek mellett erre is...

Joggal transznemű – Hogyan viszonyul a jog a nemi identitászavar problematikájához?
Módosult az anyakönyvi eljárásról szóló törvény – a személyazonosító adatok nyilvántartásába ezentúl be kell jegyezni az egyén születési nemét és ezen adat a bejegyzést követően nem változtatható meg. Egy „átlagember” számára ebben nincs is semmi kivetnivaló, hiszen „férfinak/nőnek születtem, úgy is fogok meghalni”. De mi a helyzet a transznemű emberekkel, akiknek ezzel a módosítással ellehetetlenülhet...
Új elnökhelyettes a Kúria élén – Meggyőző többséggel támogatta Székely Ákos pályázatát a Teljes Ülés
58 igen, 7 nem szavazat mellett, meggyőző többséggel támogatta a Kúria Teljes Ülése dr. Székely Ákos elnökhelyettesi pályázatát 2020. július 13-án. A Büntető Kollégium tanácselnöke az elnökhelyettesi pozícióra – amely magába foglalja a kollégium irányítását is – egyedüliként pályázott.
Korlátozhatják a rövid távú lakáskiadást – A jövőben az önkormányzatok dönthetnek az Airbnb modell sorsáról
A Kormány nem kíván dönteni az Airbnb-vel kapcsolatos kérdésekről, ezért a szabályozásban teljes szabadságot kaphatnak az önkormányzatok – hangsúlyozta Gulyás Gergely a Kormányinfón.
Milliókat veszíthetnek a cégek, ha nem oltalmazzák eredményeiket! – 125 éves az első magyar szabadalmi törvény
125 évvel ezelőtt, 1895. július 14-én hirdették ki Magyarországon az első szabadalmi törvényt, amely több, mint 70 évig szabályozta a szabadalmak kérdését. A napjaink gazdaságát is meghatározó szellemi tulajdon védelme ekkor jelent meg először szabályozott keretek között hazánkban – és védi a híresen innovatív, tehetséges magyar feltalálókat. Mára már egy tudatos vállalatnak biztosan van egy,...