A büntetőeljárásról szóló törvény azáltal, hogy nem teszi lehetővé a felülbírálat hivatalból történő kiterjesztését valamennyi olyan eljárási szabálysértés esetén, amelyek az ítélet jelentős súlyú és másodfokon kiküszöbölhetetlen hibáját eredményezhetik, a tisztességes tárgyaláshoz való jog aránytalan korlátozását valósítja meg – szögezi le az Alkotmánybíróság III/1231/2020. számú, mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet megállapító határozatában.
Author: vbala (Veres Balázs )
Jogellenes emeltek díjakat budapesti önkormányzatok – A kormányhivatal tizenhárom törvényességi eljárást indított
“Figyelmen kívül hagyta nyolc budapesti kerületi és a fővárosi önkormányzat a kormány azon rendelkezését, hogy 2021 végéig nem növelhetik a lakosság terheit” – közölte szerdán Budapest Főváros Kormányhivatala. Jogellenes, lakosságot érintő díjemelések miatt kilenc budapesti önkormányzattal szemben indított eljárást a kormányhivatal.
Háborús- és emberiesség elleni bűnöket követett el az ugandai hadúr – Ongwent 25 év letöltendő börtönre ítélte a Nemzetközi Büntetőbíróság
A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság csütörtökön emberiesség elleni bűntettek és háborús bűncselekmények miatt 25 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Dominic Ongwen ugandai hadurat, az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) nevű, hírhedt ugandai gerillacsoport egyik alvezérét.
Májusban is jár a munkáltatói adómentesség! – A kedvezmény több éven keresztül visszamenőleg is igénybe vehető
Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban; az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint – tájékoztatott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Mégis lesz haladék a bevallások benyújtására – A Pénzügyminisztérium közleményt adott ki
A napokban jelent meg a Pénzügyminisztérium közleménye, amely szerint pozitívan bírálják el a beszámolók, illetve az azokhoz kapcsolódó bevallások május 31-ei határidejének elmulasztása kapcsán beadott igazolási kérelmeket. Gyakorlatilag plusz egy hónapja maradt a cégeknek, ha az igazolási kérelmükben a koronavírus járvány okozta megváltozott körülményekre tudnak hivatkozni. Az igazolási kérelem azonban önmagában mit sem ér, ha...
Módosultak a 2020. évi beszámoló benyújtásához szükséges űrlapok – A frissített nyomtatványok már elérhetőek!
Frissültek a 2020. évi beszámoló benyújtásához szükséges PK-641, valamint PK-642 nyomtatványok. Az módosított űrlapok már elérhetőek a birosag.hu honlapon!
Iustitia regnorum fundamentum – A Kúria visszaköltözésével visszakerül az eltüntetett felirat a Kossuth téri Igazságügyi Palotára
Az Országházzal szemben álló, Hauszmann Alajos tervezte Igazságügyi Palota főbejárata felett egykor latin felirat hirdette az épület igazságszolgáltatási szerepét, mivel 1949-ig itt működött a Kúria. A feliratot azonban az ötvenes években levésték, ám most, az épület felújításával és a legfőbb bírói szerv visszaköltözésével hetven év után az eredeti jelmondat is visszakerül a helyére. – A...
Tűzzel játszik, aki belenéz alkalmazottja privát levelezésébe – A munkavállaló kártérítésre, de akár sérelemdíjra is jogosult lehet!
Veszélyes terepre lép be az a munkáltató, aki ellenőrzi munkavállalója levelezését. Az alkalmazott fiókjának revíziója ugyanis nagy körültekintést igényel, különösen abban az esetben, ha engedélyezett számára a fiók magánhasználata. A munkáltató nem ellenőrizheti a privát leveleket, ha ezt mégis megteszi, majd ezek tartalma alapján jogellenesen szünteti meg a munkavállaló jogviszonyát, akkor ezért kártérítést, a személyiségi...
Emberölés előkészületével vádolnak egy volt ügyvédnőt – Előkészítő ülést tartott a Fővárosi Törvényszék
Bérgyilkost fogadott fel egy 47 éves budapesti ügyvédnő, hogy megölesse rokonának férjét. A bérgyilkos végül nem ölte meg a férfit, inkább elmondta neki mire kérte meg őt a megrendelő, majd átverte – ezért a leendő áldozat a rendőrséghez fordult. A fővárosi Törvényszék most előkészítő ülést tartott a ügyben.
A Baker McKenzie nyerte az IFLR „Az Év Ügyvédi Irodája” elismerését 2021-ben
Az online formában megrendezett IFLR Europe Awards díjátadón Magyarországról a Baker McKenzie vehette át az International Financial Law Review (IFLR) által odaítélt Év Ügyvédi Irodája díjat, amellyel a határokon átnyúló tranzakciós jogi ügyek precedens értékű innovatív megoldásait jutalmazzák.