Author: vbala (Veres Balázs )

Törvényben kell szabályozni a polgármesteri eskü szövegét

Az Alkotmánybíróság (Ab) február 25-én hozott határozatában megállapította, hogy alkotmányellenes helyzet áll fenn amiatt, hogy az Országgyűlés nem szabályozta törvényben a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek esküjének a szövegét. Az Ab ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2008. június 30-ig tegyen eleget.

Btk.-módosítás – az államfő normakontrollt kért

Sólyom László köztársasági elnök véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak a büntető törvénykönyv módosításáról szóló törvényt – tájékoztatta az MTI-t szombat este Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai és kommunikációs főosztályának vezetője.

Tovább vizsgálhatja a Bizottság az OMV-Mol fúzió hatásait

További vizsgálatokat tart szükségesnek az Európai Bizottság az OMV és a Mol osztrák cég által megcélzott fúziójának piaci versenyre gyakorolt hatásait illetően – értesült bizottsági forrásokból pénteken a Reuters hírügynökség. Az illetékes biztos szóvivője ugyanakkor a BruxInfo kérdésére nem erősítette meg a hírt, miként azt is cáfolta, hogy a Bizottság bármit is kiszivárogtatott volna a...

Taxis kartell után kutat a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a 6×6 Taxi Közlekedési Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a Budapest Taxi Személyszállító és Szolgáltató Kft., a Buda Fuvarozó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet, a Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Zrt., a Taxi-2000 Szállítási és Szolgáltató Kft, a Voláncom Közlekedési és Kommunikációs Kft.,...

Lomnici: főbíró az OIT által alkalmasnak ítélt jelöltből lehet

A jelölés joga a köztársasági elnöké, de főbíró olyan ember lehet, akit az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szakmailag alkalmasnak minősít, mert ennek hiányában a vezetőnek nem lenne szakmai legitimitása – mondta Lomnici Zoltán csütörtökön Pécsett.

Lomnici: elkerülhetetlen a létszámemelés a bíróságokon

Elkerülhetetlenné válik a jövőben a bírósági dolgozók létszámának bővítése az érkező ügyek számának folyamatos növekedése miatt, ezzel a kérdéssel már a költségvetés idei tárgyalásakor foglalkozni kell – mondta Lomnici Zoltán csütörtökön Pécsett.

Taxis kartell után kutat a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a 6×6 Taxi Közlekedési Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a Budapest Taxi Személyszállító és Szolgáltató Kft., a Buda Fuvarozó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet, a Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Zrt., a Taxi-2000 Szállítási és Szolgáltató Kft, a Voláncom Közlekedési és Kommunikációs Kft.,...

Sztrájkjogaikat féltik az európai szakszervezetek

Az európai szakszervezetek attól tartanak, hogy a szabadpiaci elvek prioritást élveznek majd a szociális biztonságról szóló szabályok felett, egyúttal pedig arra intenek: ha nem veszik komolyan ezen félelmeiket, akkor a Lisszaboni Szerződés – jelenleg is tartó – ratifikációja kerülhet veszélybe.