Már nálunk is lehet szavazni és jelölteket javasolni az első, magyar Nagy Testvér Díjra.
Author: vbala (Veres Balázs )
Előállított jogvédők: embertelen eljárás
Rendőrségi figyelmeztetést kapnak azok a jogvédők, akiket tegnap este előállítottak, miután rendőrségi felszólításra sem hagyták el, egy kilakoltatásra váró család lakását. A VII. kerületi önkormányzat eljárása ellen tiltakozó szociológusok, jogászok szükségtelen erőszaknak tartják, hogy bilincsben vitték el őket
Megállapodás az informatikával kapcsolatos bűncselekményekről
Az Európai Tanács 43 tagállamának külügyminiszterei új megállapodást fogadtak el az informatikai bűncselekményekről, amely hamarosan készen áll az aláírásra. Az egyezmény szövege olvasható a Jogi Fórumon.
Módosították a terrorellenes törvényt
Az Országgyűlés megszavazta a terrorizmus elleni intézkedésekről szóló törvénycsomagohoz benyújtott módosító indítványokat. A képviselők 202 igen, 5 nem szavazattal és 24 tartózkodással fogadták el a kormány által támogatott javaslatot. A módosításokkal egyebek mellett szigorítanák a pénzmosás megakadályozásáról szóló jogszabályokat. A törvényjavaslat egészéről következő ülésén szavaz a parlament.
A parlament elfogadta a tanúvédelmi törvényt
Az Országgyűlés 312 igen, 23 nem szavazattal és 12 tartózkodással fogadta el hétfőn a büntetőeljárásban résztvevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló törvény kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit, és 308-23-13 arányban az egyszerű többséget igénylő részt.
Ismét Polt Péter volt az ellenzék célpontja
Az Országgyűlés tegnapi ülésén szinte csak Polt Péter legfőbb ügyészt és Mikola István egészségügyi minisztert interpellálták és kérdezték az ellenzéki pártok, akinek távollétében államtitkára válaszolt.
Európa online is tiltaná a gyűlöletkeltést
Az Európa Tanács csütörtökön megtartott ülésén jóváhagyta a kiberbűnözési konvenciót (CC), mely a világ első ilyen témájú egyezménye, ám a kezdeményezésnek még nincs vége, az Európa Tanács parlamentjének állandó bizottsága (SCCEPA) egyhangúlag elfogadta azt a tervezetet, mely a számítógép-hálózatokon is betiltaná a gyűlöletkeltő tartalmat. Az Egyesült Királyságban már 1986-ban elfogadtak egy olyan törvényt, mely tiltja...
Feltörték a Magyar Televízió weboldalát
Magukat “román szkriptes suttyóknak” nevező számítógépkalózok feltörték a Magyar Televízió weboldalát. A hackerek a www.mtv.hu nyitólapján beszóltak az FBI-nak, az Egyesült Államoknak és Magyarországnak, továbbá az iszlám életmód tiszteletére szólítottak fel.
Jogellenesnek tarják a légiforgalmi dolgozók sztrájkszándékát
A Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság menedzsmentje hétfőn délután értesült hivatalosan az Magyar Légiforgalmi Szolgáltatók Szakszervezete (MLSZSZ) által kezdeményezett munkabeszüntetés szándékáról – tájékoztatta az LRI közleményben az MTI-t hétfőn. A társaság vezetése közölte: álláspontja szerint a szakszervezet sztrájkbejelentésének valamennyi indoka jogellenes és ennek megállapítására az LRI haladéktalanul a bírósághoz fordul. A további lépésekről a bírósági határozat...
Számítástechnikai Bûnözésrõl Szóló Egyezmény
Preambulum Az Európa Tanács tagállamai és a többi aláíró állam, Figyelembe véve, hogy az Európa Tanács célja a tagjai közötti szorosabb egység megteremtése; Felismerve a jelen Egyezményt aláíró többi állammal való együttmûködés erõsítésének fontosságát; Meggyõzõdve egy olyan közös büntetõjogi politika kialakításának szükségességérõl, melynek elsõdleges célja a társadalom védelmének biztosítása a számítástechnikai bûnözéssel szemben, többek között...