Számos magánszemélyek által beadott antitröszt-keresetet elutasított pénteken egy amerikai bíróság a Microsoft ellen. J. Frederick Motz bíró 38 keresetet elutasított a cég ellen, melyekben a vevők azzal vádolták a céget, hogy Windows operációs rendszerét alaptalanul drágán árulta. A bíróság döntését egy 1977-es precedensre alapozta, mely szerint csak a felperestől (esetünben a Microsofttól) közvetlenül vásárlók élhetnek...
Author: vbala (Veres Balázs )
Az amerikai kormány darabolná a Microsoftot
Az amerikai Igazságügyminisztérium a Microsoft elleni pert indító államokkal együtt arra kérte a fellebbviteli bíróságot pénteki beadványában, hogy hagyja helyben az elsőfokú ítéletet. Thomas Penfield Jackson júniusban a cég két részre darabolását rendelte el, hogy többé ne sérthesse meg a trösztellenes törvényt. A kormány beadványa szerint a Microsoft-ügy a monopolizáció klasszikus esete volt, melyben a...
Kenneth Starr a Microsoft ellen
A Microsoft versenytársait tömörítő Procomp nevű szervezet pénteken bejelentette, hogy a Microsoft elleni antitröszt-perben megbízta Kenneth Starrt a kormány ügyének támogatásával. A Procomp tagjai között van az AOL Time Warner, a Sun Microsystems és az Oracle. Kenneth Starr 1999-ben vált híressé mint a Clinton elnök Whitewater- és Lewinsky-botrányait kivizsgáló ügyész. Starr, aki korábban az ügyet...
Szigorúan büntetik a környezetkárosítást
Súlyos ítéleteket hoznak a bíróságok a környezetszennyezési, illetve -veszélyeztetési ügyekben
Szerzői jogvédelem a mobil csengőhangoknak
Egy dalszerzőket képviselő amerikai ügynökség ragaszkodik a mobiltelefonok zeneszámokon alapuló csengőhangjaihoz kapcsolódó szerzői jogi viszonyok rendezéséhez.
AOL Time Warner – igent mondott az FCC
Az amerikai FCC hozzájárult a régóta tervezett AOL (America Online) és a Time Warner fúziójához. Ezzel elhárult az utolsó akadály az eddigi legnagyobb, közel 160 milliárd dollár értékű média fúzió elől. Ezzel egy időben az FCC az üzenő-rendszeréhez való nyitott csatlakozás megteremtésére szólította fel az AOL-t.
Az USA enyhíti a számítógépek exportkorlátozását
Ismét enyhíti a számítógépek exportkorlátozását az amerikai kormányzat, mivel működésképtelen a jelenlegi szabályozás. Az adminisztráció hamarosan azt fogja javasolni a törvényhozásnak, hogy töröljék el az exportkorlátozást. Az illetékesek szerint a jövőben nem a külföldre eladható gépek teljesítményét kell korlátozni, hanem bizonyos szoftverek exportját. Afrika, Délkelet-Ázsia, Dél- és Közép-Afrika fejlődő országaiba, továbbá Szlovéniába és Litvániába ezután...
A magyar kormány a neten
A kormány többszáz millió forintos projekt keretében webportált hoz létre. A fejlesztés – amely az informatikai kormánybizottság felügyeletével zajlik – elso ütemében olyan portált dolgoznak ki, amelyet a minisztériumok szerkesztoségi rendszerben fognak majd kiszolgálni a frissen elkészült elemzésekkel, anyagokkal, hírekkel. A fo cél az elektronikus kormányzás kiépítése. Az oldalnak fontos funkciója lesz az “on-line demokrácia”...
Több sebből vérzik a 2002. Évi költségvetés
Orbán Viktor szerdai rádióinterjújában elmondta, hogy nem kell hozzányúlni a kétéves költségvetéshez. Egyben beszámolt az USA elleni terror következményei miatt szükségessé vált pluszkiadásokról, a költségvetési tartalék tervezett megemeléséről. Az egészségügynek megszavazott a kabinet plusz 10,8 milliárd forintos csomagot. Ebből finanszírozzák többek között a fogmegtartó kezeléseket is. Nem csak a kiadási oldal szaladt el a 2002....
Alku az e-kereskedelemről
Az internetes honlap nem számít állandó telephelynek az on-line kereskedelem megadóztatása szempontjából, az alapvető üzleti funkciót ellátó szerver ugyanakkor igen – állapodtak meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai. Szakértők üdvözlik a fogalmi pontosítást, de további lépéseket tartanak szükségesnek.