Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón kijelentette: a tárca tudomásul veszi a Legfelsőbb Bíróság tegnapi határozatát, amely alapján 2004. május 1-jétől joggal igényelték a tűzoltók a heti átlagos 48 órán felül teljesített szolgálatuk “túlszolgálatnak” minősítését, és a túlmunka ellenértékének kifizetését.
Kategória: hír
EP-választás – Az OVB nem ad ki állásfoglalást a választási rendezvények értelmezéséről
Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén úgy döntött, nem ad ki állásfoglalást a rendőrség megkeresésére. Bencze József országos rendőrfőkapitány azért fordult a testülethez, hogy az értelmezze: kik, vagy mely szervezetek tarthatnak választási gyűlést, és lehet-e választási gyűlést szervezni nem a kitűzött szavazásnak megfelelő kampány céljából.
Vagyonadó – Harmincmillió feletti ingatlanok után kell majd adózni
A harmincmillió forintnál nagyobb értékű ingatlanok után kell majd vagyonadót fizetni a kormány új javaslata szerint, amelyet a szocialista frakció támogat – jelentette be Bajnai Gordon és Oszkó Péter az MSZP-frakció csütörtök esti rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.
Milliárd eurós büntetést kapott az Intel
Rekord nagyságú, 1,06 milliárd eurós büntetést szabott ki az Európai Bizottság az amerikai Intel chipgyártó cégre, mivel az tisztességtelen taktikát alkalmazva megsértette a közös piac trösztellenes szabályait.
OGY – Jövő héten döntenek a miniszteri fizetések csökkentéséről
A kormány május végéig benyújtja a jövő évi adótörvényeket, így az Országgyűlés várhatóan június 29-éig ülésezik – közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után. A tervezett napirend szerint döntés várható a miniszteri fizetések csökkentéséről is.
Ombudsman – Az állam kötelessége érdekeltté tenni a fogyasztókat a távhőben
Az állam felelőssége és kötelezettsége, hogy olyan gazdasági környezetet alakítson ki, amely érdekeltté teszi a fogyasztókat, hogy a távhőt válasszák fűtési módnak – közölte Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa csütörtökön az MTI-vel, miután megbeszélést folytatott Kovács Lajossal, a FŐTÁV Zrt. vezérigazgatójával.
Legfelsőbb Bíróság – Jogos a tűzoltók túlóradíj-követelése
A Legfelsőbb Bíróság (LB) felülvizsgálati döntése értelmében a munkáltatóik ellen pereket indító tűzoltók 2004. május 1-től alappal igényelték a heti átlagos 48 órán felül teljesített szolgálati idejük túlszolgálatnak minősítését, és az ennek megfelelő díjazás kifizetését – olvasható Banicz Erika, az LB Polgári Kollégiuma sajtószóvivőjének az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Ombudsman: Hiányos a jog, lyukas a szabály
Hiányosak a jogszabályok, ezért a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatási rendszerében elutasított pályázók nem kapnak tájékoztatást a döntés érdemi indokairól, és nem biztosított a jogorvoslathoz való joguk sem. Ezzel pedig sérül a jogbiztonság elve és a tisztességes eljáráshoz való jog – állapította meg az állampolgári jogok biztosa.
Jogerős, hogy 8 pártlistára lehet voksolni június 7-én
Jogerőssé vált, hogy nyolc pártlistára lehet voksolni a június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson.
GVH – Tesco kutakkal bővülhet a Shell benzinkúthálózata
A Shell 15 évre tartós bérletbe veheti a Tesco benzinkútjait – döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az összefonódás résztvevőinek ugyanis együttesen sem lesz akkora piaci részesedése, amely versenyjogi aggályokra adhatna okot.
RTL-, TV2-díjcsökkentés – Már csak két ülést tart a díjfizetési határidő lejárta előtt az ORTT
Már csak két ülést tart a díjfizetési határidő lejárta előtt a médiahatóság; ha addig nem bírálja el kedvezően a két országos kereskedelmi csatorna koncessziósdíj-csökkentési kérelmét az Országos Rádió és Televízió Testület, az RTL Klubnak és a TV2-nek az eredeti módszerrel számított összeget kell lerónia.
Szeptemberben kerülhet parlament elé a magáncsődről szóló törvény
A parlament költségvetési bizottsága kedden elutasította a családok csődvédelméről szóló törvény elkészítésére felszólító határozati javaslat tárgysorozatba vételét.