A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa közzétette a jelentős piaci erejű szolgáltatók referencia hurokátengedési ajánlatára vonatkozó határozatait, amelyekkel jelentősen csökkentette a hurokátengedés egyszeri és folyamatos költségeit, valamint adminisztratív terheit is, jelentette be az NHH.
Kategória: hír
Amerikai vízummentesség – a külügyi bizottság egyhangúan támogatta az utolsó megállapodást
Egyhangúlag támogatta az Országgyűlés külügyi bizottsága az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást, a bűnügyi adatok cseréjéről szóló egyezmény törvényjavaslatát hétfői ülésén. Az európai ügyek bizottsága kedden szavaz a tervezetről.
Módosul a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvény
A Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló törvény módosítását képviselők 200 igen szavazattal, 169 ellenében, egy tartózkodás mellett fogadták el hétfőn, az Országgyűlésben.
Nem életszerű az UD Zrt. adatainak manipulálása
Nem valószínű és életszerű az UD Zrt. adathordozóiról lefoglalt információk manipulálása, mert az igazságügyi szakértők a rendőrség megrendelésére, de attól függetlenül dolgoznak; az adatok – mint bűnjelek – rögzítését a hatóságok szigorú szabályok szerint végzik – mondták független igazságügyi szakértők a hvg.hu internetes lapnak.
Nem lehet folyamatosan demonstrálni a Parlament előtt
Helybenhagyta a bíróság a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak azt a döntését, amely kimondta, hogy nem lehet folyamatosan demonstrációt tartani március 17-ig a Parlament előtt – olvasható a Népszava keddi számában.
Hosszabb gyermekágyi segélyt javasol Brüsszel
A gyermekágyi segély minimálisan kötelező időtartamának 14-ről 18 hétre való emelésére tett javaslatot egy nagyobb “családvédelmi csomag” keretében október 3-án az Európai Bizottság.
Mi történik az EU-ban ezen a héten?
Az Európai Unió intézményei továbbra is kiemelten foglalkoznak a nemzetközi pénzügyi válsággal, emellett mind a Tanács, mind pedig a Parlament eheti programjában hangsúlyosan szerepel az Európai Tanács jövő heti ülésének előkészítése is.
Fellépés a falfirkálókkal szemben
“A Kormánya elkötelezett abban, hogy a kisebb súlyú, az embereket közvetlenül érintő cselekmények elleni fellépés hatékonyságát növelje, és ezen a területen is érzékelhető eredményeket érjen el.” – szól az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közleménye. A graffitizők tevékenysége, az általuk okozott kár elsősorban a városlakókat sújtja.
Az Európai Unió lendületet ad a szegénység és szociális kirekesztés elleni tagállami küzdelemnek
Az Európai Bizottság ma olyan közös elveket fogalmazott meg, amelyek stratégiai iránymutatásul szolgálnak az uniós országok szegénység elleni küzdelméhez. Az ajánlás a következő három fő szempontot foglalja magában: megfelelő jövedelemtámogatás, befogadó munkaerőpiacok, hozzáférés a minőségi szolgáltatásokhoz. A nemzeti kormányokat ösztönözni fogják arra, hogy használják fel e közös elveket, és ezek alapján határozzák meg aktív befogadási politikájukat, lendületet adva a társadalmi és munkaerő-piaci kirekesztés elleni küzdelemnek.
Megtévesztő leárazások
A közelmúltban két üzletlánc akciótartási gyakorlatát is vizsgálta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kiderült, hogy a Plus és a Match is megtévesztette fogyasztóit, mert az akciós termékek egy részét már a leárazás első napján sem lehetett megvásárolni üzleteikben. A Plus emiatt 5 millió forintos bírságot kapott. A Match csekély súlyú jogsértést követett el, így nem kapott pénzbüntetést.
Konferencia a gyűlöletbeszédről – Az egyenlő bánásmódról szóló törvény módosítása lehet a megoldás
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény zaklatással foglalkozó passzusának alkalmazásával lehetne kezelni a gyűlöletbeszédet – vetette fel egy hétfői, budapesti tanácskozáson Szajbély Katalin, az Országgyűlési Biztosok Hivatalának munkatársa.
Diszkriminatív Szlovénia autópálya-rendszere?
Az Európai Bizottság tegnap (2008. október 2.) egy formális levél keretében felszólította a ljubljanai vezetést, hogy változtassa meg autópálya-használati rendszerét, mely a Bizottság szerint burkoltan diszkriminálja az ország területén rövid ideig tartózkodókat, így a többi uniós állam polgárait.