Kategória: hír

Megkezdődött az irányítás átadása Koszovóban

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) megkezdte a hivatali helyiségek és járművek átadását az Európai Unió EULEX elnevezésű rendőri és igazgatási missziójának. Oroszország és Szerbia határozottan ellenzi a lépést, mivel a két ország szerint az EU-missziónak nincs meg a kellő jogi alapja.

Feljelentés-kiegészítést rendelt el az NNI Móricka-ügyben

Feljelentés-kiegészítést rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Lévai Katalin levele nyomán, amelyben a szocialista európai parlamenti képviselő vizsgálatot kezdeményezett a Móricka című vicclapban megjelent képregény miatt – tájékoztatta az MTI-t az NNI szóvivője kedden.

Ombudsman: Vége a tetszőleges számú büntetésnek

A Fővárosi Közgyűlés az ombudsman második vizsgálatát követően módosította, egyértelművé tette a rendeletet, amely szabályozta, miként büntethető a várakozási övezetekben díjfizetés nélkül parkoló jármű tulajdonosa. A türelmi idő letelte után a parkolóőr ezentúl csak egyszer tehet “mikuláscsomagot” az autóra, ott pedig, ahol időben korlátozott a várakozás, csak a megjelölt idő letelte után szabható ki újra a pótdíj.

Siker a fogyasztók védelmében

2008. júliusában a FEOSZ eljárást indított a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál, mivel az UPC Magyarország Kft. arról tájékoztatta levélben azokat az előfizetőit, akik papír alapú számlákon és nem elektronikusan fizetnek, hogy 2008. július 11-től havonta többletköltségként 96 Ft-ot kell fizetniük, amennyiben nem térnek át az elektronikus díjfizetésre.

Draskovics: 150-200 körzeti megbízott állhat szolgálatba tavaszig

Az igazságügyi és rendészeti miniszter 150-200 fővel növelné a körzeti megbízottak (kmb) számát; a kmb-sek azon a 100-110 településen állnának szolgálatba a legkésőbb jövő tavaszig, ahol az utóbbi időben megszaporodtak a vagyon elleni, a közrendet, közbiztonságot veszélyeztető jogsértések.

A VPOP viszi tovább a MÁV ÁBE-nyomozást, hűtlen kezeléssel kiegészítve

Az ügyészség döntése alapján továbbra is a vámhatóság nyomoz a MÁV ÁBE ügyében, miután a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) újabb, hűtlen kezelés alapján tett feljelentése alapján is nyomozást rendeltek el és azt egyesítették a korábbi eljárással – mondta Sipos Jenő, a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője pénteken.