A tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos alkotmányos visszásságot okoz a parkolási társaság ellenőre, ha több fizetési felszólítást is elhelyez az ugyanott huzamosabb ideig, díjfizetés nélkül parkoló gépkocsin. Az ombudsman vizsgálata megállapította, hogy a társaság önkényesen értelmezi a fővárosi parkolási rendeletet, ezért felkérte Budapest Főváros Közgyűlését, hogy pontosítsa az ilyen esetekre vonatkozó szabályokat.
Kategória: hír
Ismét megtévesztette a fogyasztókat az Euro Credit Consulting
A fogyasztói csoportokat szervező Euro Credit Consulting (ECC) Kft. 2006 júniusától 2007 októberéig a fogyasztókat megtévesztő módon népszerűsítette tevékenységét – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenyhatóság által korábban már többször elmarasztalt vállalkozásnak most 14 millió forint bírságot kell fizetnie.
Az ombudsman az önkormányzatok működésének nyilvánosságáról
A képviselő-testület nyilvános ülésére készülő előterjesztések is nyilvánosak. Az önkormányzatok kötelesek valamennyi határozatukat az érdeklődők rendelkezésére bocsátani. A közfeladatot ellátó jegyző feladatkörére vonatkozó információkat a törvény nyilvánosnak rendeli.
Nyilvános a holokauszt-túlélők anyagi támogatásáról szóló szerződés
Dr. Szabó Máté ombudsman egy állampolgár kérdésére válaszolva kifejtette, hogy nyilvános a holokauszt túlélőinek anyagi támogatásáról szóló, a Kormány és a Magyarországi Zsidó Közalapítvány (MAZSÖK) között létrejött szerződés.
Az ÁSZ a kistérségi társulások ellenőrzésének tapasztalatairól
A közszolgáltatási feladatok többcélú társulások útján történő ellátásának létjogosultsága nem kérdőjelezhető meg, az ellenőrzési tapasztalatok szerint azonban megkerülhetetlen, hogy az önkormányzatok új intézményrendszerének szabályozási problémáit megszüntessék – összegzi az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legutóbb publikált jelentése.
Emberi jogi aktivisták demonstráltak Budapesten a kínai jogsértések miatt
Az Amnesty International aktivistái kedden demonstrációt és aláírásgyűjtő akciót szerveztek a fővárosban, hogy még az olimpiai játékok kezdete előtt felhívják a figyelmet a Kínában szerintük zajló emberi jogi jogsértésekre.
Fiatalkorúak illegális foglalkoztatása : Olajos a Bizottsághoz fordult
Olajos Péter európai parlamenti képviselő írásbeli választ igénylő kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a fiatalkorúak illegális foglalkoztatásának ügyében.
Pert nyert a mentőszakszervezet
Összesen több mint félmilliárd forintot kénytelen kifizetni hétezer dolgozójának az Országos Mentőszolgálat, miután négy év pereskedést követően a Legfelsőbb Bíróság jogerősen igazat adott a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének – írta szerdán a Magyar Hírlap.
Fizetne-e bombaügyben a biztosító?
A IX. kerületben talált és kedden kora este hatástalanított kéttonnás bomba komoly kérdéseket vet fel a biztosítási piacon – írta szerdán a Napi Gazdaság.
Kártérítést kér a csendőr családja a Ságvári-ügyben
Kártérítést kér a Ságvári-ügy egyik ártatlanul kivégzett vádlottjának özvegye és testvére. Az idős családtagok az 1959-es halálos ítélet meghozatalában részt vevő Fővárosi Bíróságot és a Legfelsőbb Bíróságot (LB) perelték be – írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
Szabad letelepedés a házastársnak is
Az EU-s állampolgárok uniós állampolgársággal nem rendelkező házastársai akkor is szabadon mozoghatnak és szabadon letelepedhetnek bármely tagállamban, ha korábban nem tartózkodtak jogszerűen valamely tagország területén – mondta ki az Európai Bíróság.
Nemcsak a fogyasztóit, a GVH-t is megtévesztette a Pannon Medisana
Nem kellően alátámasztott állításokat tartalmazó hirdetéseket tett közzé a Medinose allergia ellenes készülékkel kapcsolatban a Pannon Medisana Kft. Emiatt a vállalkozás immár másodszor kapott bírságot a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH). A versenyfelügyeleti bírság mellett a GVH ezúttal eljárási bírságot is kiszabott a társaságra, mivel kiderült, hogy a korábbi eljárásban valótlan tényeket állított.