A KPMG Hungária Kft. készítheti elő a hírközlési törvény (hit.) módosítását bruttó 431 millió forintért, miután elnyerte az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) által kiírt tárgyalásos, gyorsított közbeszerzési eljárást – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Kategória: hír
Linux Ghánában?
Az accrai Kormányzati informatikai és távközlési konferencia résztvevői pénteken megállapították, hogy a közelmúltban benyújtott szerzői jogi törvénytervezet a Linuxra való áttérésnek kedvez.
Javaslat az Alkotmánybíróság új elnökének megválasztására
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén elfogadta az ügyrendi bizottság javaslatát, amely szerint áttekintik a testület elnökének megválasztására vonatkozó szabályozást és alkotmánybírósági gyakorlatot.
Lakásmaffia-ügy Budapesten: vádemelési javaslat
Vádemelési javaslattal fejezte be nyomozását a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ingatlancsalások felderítésével foglalkozó Kaptár csoportja egy budapesti férfi ügyében.
Termékhamisítás, évente 450 milliárd dolláros kár
A nagy nemzetközi cégek a termékhamisítás elleni összefogást sürgettek a davosi Világgazdasági Fórumon: becslések szerint a termékmárkák meghamisítása évente 450 milliárd dollár kárt okoz világszerte.
A Happy End ügyvezetője is gyanúsított
Az Országimázs Központ ügyében folytatott nyomozás során már a Happy End ügyvezetője, Csépányi Nóra is gyanúsított – tudta meg az [origo]. Ebben az ügyben így ő a második gyanúsított.
Az új hazugságvizsgáló a mimikát figyeli
A Manchester Metropolitan University kutatócsoportja 5 évig dolgozott a Silent Talker (Csendes Beszélő) nevű szerkezeten, amely csak egy laptopot és egy fényképezőgépet igényel a működéshez. Több ezer aprócska arcmozdulatot figyel meg és elemez, olyanokat, amelyek a puszta szemnek láthatatlanok.
Itthon is folyik romasterilizálási per
Nem csak Szlovákiában, hanem Magyarországon is volt olyan eset, amikor felmerült a gyanú, hogy egy roma nőt akarata ellenére sterilizáltak – jelentette a Roma Sajtóközpont.
Az európai cégek egységes adórendszert akarnak
Az Európai Unió vállalkozásai úgy vélik, hogy az uniós országok adórendszereinek egységesítéséből jelentős előnyük származna – mutatja egy friss felmérés.
Kilenc év börtönt kaphatnak a pedofil apácák
Kilenc év szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bergamói ügyészség két idősebb apácára, akik gondjaikra bízott kisgyermekeket zaklattak szexuálisan.
Bíróság előtt az adócsalással vádolt Dunaferr-alkalmazottak
Bíróság elé kerül a 100 millió forintos adócsalással vádolt Dunaferr-alkalmazottak ügye – jelenti a HavariaPress. Az első tárgyalási napot holnap tartják Pécsett. A vád szerint a részvénytársaság néhány alkalmazottja cégeket alapított, melyek nevében fiktív számlákat fogadtak be. A hamis bizonylatokat befogadó gazdasági társaságok egyébként a vasmű alvállalkozói közé tartoztak. Az ügyben összesen 29 embert vádolnak adócsalással, közülük néhányan még szökésben vannak, egyikük ellen nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van. Az első fokú ítélet tavaszra várható.
Vádemelési javaslat az ingatlancsaló ellen
Vádemelési javaslattal zárult le a nyomozás egy budapesti férfi ellen, aki a rendőrség szerint egy ingatlanközvetítő ügyintézőjeként 2001-ben két ügyfél pénzét is elsikkasztotta – jelenti a HavariaPress. Az 50 éves férfi egy olyan irodának dolgozott, amely önkormányzati lakások cseréjével, értékesítésével foglalkozott. A nyomozás adatai szerint két vevőtől is pénzt vett át. Az összesen mintegy nyolcmillió forintot ügyvédi letétbe helyezte, de nem adta át az eladóknak. Az ellene indított eljárásban kiderült, hogy a gyanúsított a letét védelméről és megőrzéséről nem gondoskodott, az átvett pénzt saját céljaira fordította. A BRFK az ügyet vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.