Tisztelt Fórumozók!
Egy viszonylag sürgős kérdéssel fordulok Önökhöz. A következő eset júl. 16.-án történt, kedden, Vecsés-Kertekalja–-Budapest vonalon, 23.00-kor.
Párommal jelenleg mindketten 24 évesek vagyunk, érvényes budapest bérlettel utazunk, nekem érvényes diákom is van, és bár ő is főiskolás, ideiglenes diákigazolványát akkor nem volt időnk meghosszabbítani, így ő nem volt akkor jogosult 50%-os kedvezményű jegy megváltására.
Délután Vecsés-Kertekalja felé jegyautomatából vettük a jegyeket, egy diákot Ferihegy- Vecsés-Kertekalja szakaszra, és egy - mint utólag kiderült, tévesen- egy 26 év alatti kedvezményest ugyanerre az útvonalra, csak oda. A jegyautomata nem közölt semmilyen információt a 26 év alatti kedvezmény érvénytelenségéről (lévén, hogy az csak péntek-vasárnap érvényes).
A következő történt: odafelé a kalauz lekezelte a jegyeket, nem tett semmilyen megjegyzést párom jegyét illetően.
Visszafelé későn jöttünk (23.00 előtt nem sokkal szálltunk fel a vonatra), a vecsési pénztár már zárva volt. A felszállást követően éppen összefutottunk a jegyellenőrrel, akinek szóltunk is, hogy egy diákot és egy 33%-os jegyet szeretnénk Ferihegyig kérni. Az ellenőr lerázott azzal, hogy nemsoká jön a kollégája, majd ő intézi.
Mi mit sem sejtve előre ballagtunk. Ferihegy után az ellenőr a társával, kaján vigyorral az arcán megjelent, hogy most megbüntet minket. Nagyon lekezelő és provokatív volt. Nem értettük a dolgot, azonban nagyon feldühített a viselkedése.
Miután elmondtam, hogy Ferihegynél azért nem szálltunk le, mert onnan érvényes a bérletünk, a társa –gondolom mert látta, hogy nincs teendője– elsétált, a másik pedig adta volna a jegyeket, azonban: amikor mondtam, hogy 33%-ost kérek, azt válaszolta, hogy olyan nincs. Visszakérdeztem –még higgadtan–, hogy hogyhogy nincs, amikor a párom 26 év alatti. Erre azt mondta, hogy olyan nincs, az a kedvezmény csak és kizárólag a kisgyermekkel utazókra érvényes.
Ekkor már elszakadt a cérnám, és meglehetősen durván hoztam a tudtára, hogy én úgy tudom, hogy van ilyen kedvezmény, a jegyautomatából vettük idefelé a jegyeket, ne mondogassa, hogy nem létezik, csak a kisgyermekkel utazóknak. Erre elsétált, leállíttatta Pestszentlőrincen a vonatot, és rendőröket hívott.
Nem tudom, miket mondhatott neki, de a biztos urak először meglehetősen agresszívan viselkedtek. Eleinte nem hagyták, hogy elmondjam, mi történt, de amikor kissé lecsillapodtak a kedélyek, az egyik rendőr úr világosított fel, hogy a 33%-os kedvezmény csak péntektől vasárnapig érvényes. (ismétlem, az ellenőr egyszer sem említette ezt).
Azt már nem engedték, hogy belátva tudásom hiányát (miszerint a 33%-os, 26 éven aluli kedvezmény csak péntektől-vasárnapig érvényes) teljes áru jegyet kérjek, a rendőrök leszállítottak minket, és felvették az adatainkat. Hiába mondtuk többször, hogy Ferihegytől érvényes bérletünk van, és mindössze azért voltam ideges, mert a jegyellenőr amellett, hogy idegtépően provokatív volt, nem tájékoztatott rendesen, a jegyautomata is érvénytelenül adott odafelé jegyet, csak percekkel a vonat elhaladta után értették meg helyzetünket. Miután végighallgattak minket, még voltak olyan segítőkészek is, hogy elvittek kocsival a kerület határáig egy éjszakai buszmegállóhoz, hogy könnyebben haza tudjunk menni. Az autóban megnyugtattak, hogy szerintük ennek nem lesz semmilyen következménye.
A problémám ott kezdődik, hogy ma kaptunk egy-egy értesítőt a pestszentlőrinci kapitányságtól, miszerint a MÁV kikérte adatainkat pótdíjfizetés céljából.
A MÁV három lehetőségből (jegyautomata, odafelé a jegyellenőr, visszafelé a provokáló ellenőr) egyszer sem tájékoztatott teljes körűen, hogy miért lenne érvénytelen a 33%-os jegy, ezek után még pótdíjfizetésre is kötelezni akarnak.
Párommal mindketten példás életet élünk, főiskolán tanulunk, én emellett dolgozom is, ő is keres folyamatosan munkát. Egyszer sem volt ügyünk a rendőrséggel, nem bliccelünk, mindig érvényes menetjeggyel és bérlettel utazunk.
Ha a jegyellenőr időben felvilágosított volna, hogy a 33%-os üzletpolitikai kedvezményes jegyet a 26 éven aluliak csak péntektől vasárnapig vehetik igénybe, akkor semmi probléma nem lett volna, kérek egy teljes árut a diákom mellé. Ám mivel azon vitatkozott velem, hogy ilyen kedvezmény nem létezik, mi pedig odafelé azzal utaztunk –úgy, hogy le is lett kezelve–, ezért gondoltuk, hogy tényleg megvárjuk a rendőröket, tegyenek ők igazságot.
Teljesen felháborítónak és igazságtalannak tartom az egész eljárási módszert, főleg azért, mert párom végig megőrizte a hideg vérét, teljesen együttműködő volt (én voltam az, aki emelt hangon beszélt már a végén), és mindezek után még őt is meg akarják bírságolni.
A leírtak tükrében milyen megoldási lehetőségek adottak, ha megérkezik a csekk a pótdíjról?
A válaszokat és a segítséget előre is köszönöm!
Mike Gábor