Szeretnem megkerdezni, hogy kinek kell engedelyeznie a hazkutatast? Ugy hallottam, hogy a buntetoeljarasrol szolo torveny szerint biro engedelyezheti.
Masik kerdesem, hogy ha bunteto feljelentest tettek valaki ellen november 18-an irasban, viszont bankszamlakivonatot egy honappal korabban kert a nyomozohatosag, az titkos nyomozasnak minosul? Ki engedelyezi ezt es szerepelnie kell-e ennek az ugy iratai kozott?
Házkutatást (ház, lakás, egyéb helyiség, vagy azokhoz tartozó bekerített hely, jármű) átkutatását elrendelheti a nyomozóhatóság, nem kell megkérdezni a bíróságot erről, sőt, a hatóság határozata nélkül is megtartható, ha
a késedelem az intézkedés eredményességét veszélyezteti
a tettenért elkövető megszökött
olyan terheltet kell kézrekeríteni, akinek az előzetes letartóztatását rendelték el
a házkutatás bcs. megakadályozása érdekében szükséges.
A nyomozás elindulhatott hivatalból is, nem feltétlenül volt ebben szerepe. Ha azonban valaki alaposan gyanúsíthatóvá vált az eljárás folyamán, közölni kell vfele az alapos gyanút, innentől kezdve tud arról, hogy ellene be. van folyamatban. A rendőrség ez előtt persze már végezhetett puhatolást, erről jelentés készül, amely az ügy iratai között megtalálható, hiszen a tárgyaláson bizonyítási eszköz lehet.
Az lehetséges e, hogy magánszemély a rendörségi ismeretséget kihasználva salyát érdekében eljárva házkutatásra kérje meg rendőr barátait egy harmadik személynél?
Második kérdés: A körözés és az elfogató parancs között mi a külömbség?
"Az lehetséges e, hogy magánszemély a rendörségi ismeretséget kihasználva salyát érdekében eljárva házkutatásra kérje meg rendőr barátait egy harmadik személynél?"
Elméletileg nem, gyakorlatilag lehet, de akkor ez bűncselekmény mind a magánszemély, mind a rendőr részéről.
"Második kérdés: A körözés és az elfogató parancs között mi a külömbség? "
Szeretném ha elmondanád a véleményed a következőekről.
Történt, hogy kerestek egy körözött személyt aki ellen álítólag elfogató parancs is van (8db) - a körözött személy élettársának munkahelyén - mert álítólag olyan információjuk van, hogy ott bújtatják őt. Mindenféle papír, igazolvány nélkül berontott 4 rendőr mindent átkutattak, felforgattak és egy csomó nemlétező bizonyítékról beszéltek, hogy azok alapján jöttek. Természetesen ott nem találták meg a körözött személyt, mert ott nem is járt soha és a bizonyítékok sem voltak valósak.
Következmény: Az élettárs állása veszélybe került emiatt.
Kérdés: Szerinted be lehet e panaszolni a rendörséget jó hír veszélyeztetése miatt, illetve jogosan tartottak e házkutatást.
A terepkutatáskor a magánlakást valójában ki van zárva?
Terheli-e bármilyen felelősség azokat a rendőröket, akik bűncselekmény, házkutatási parancs és indoklás nélkül (akár csak az egyik hiányában is) számítógépet, videókamerát, egyéb több százezer forint értékű használati cikkeket foglalnak le, személyes felvételeket (pl. videó a kislányom születéséről) koboznak el, ezeket a tüzetes átvizsgálásuk után is még hosszú hónapokig (évekig?) lefoglalás alatt tartják. Az Ügyészségen panaszt tettem többször is a lefoglalás és a felesleges lefoglalás alatt tartás miatt, de erre egyszer sem reagáltak. Másfél hónappal a nyomozás megszüntetése után (2002. november 23. óta!) is náluk van a negyedmilliós digitális fényképezőm, családi videófelvételem, teljes számítógépem (nem csak a winchester, még "egy feltehetően a géphez tartozó kábel" is!), a kamerát 2003. november 13-án, csaknem egy év után kegyeskedtek visszaadni, holott a filmes szakértő 110 óra alatt megvizsgálta a felvételeket (18-20 órányi macskafelvétel + 40 órában családi alkalmak, mint írja).
Tehetnek-e fel olyan kérdést a szakértőnek, hogy milyen joghoz kötött szoftverek vannak a gépemen (ezek eredeti gyári CD-it is lefoglalták), amikor gyerekpornó készítéssel gyanúsítottak alaptalanul? Az orvosszakértőt csak fél évvel a szoftveres szakértő után rendelték ki, hogy eldöntse, melltartóban bolondozó tinilányok vajon pornográfnak minősülnek-e? Mielőtt ezt a perdöntő kérdést feltették (amire természetesen az orvosszakértő nemmel válaszolt, de ettől függetlenül vádemelési javaslatot tettek, majd az ügyész 14 hónap után végül kimondta, hogy nem történt bűncselekmény), már háromszor meghosszabbították a nyomozást? Mikor panasszal éltem a hosszabbítások miatt, visszaírták, hogy az iratokból egyértelműen megállapítható a bűnösségem, holott egyrészt nem voltak iratok, mikor pedig lettek, azok engem igazoltak.
Tehát mégegyszer: a rendőrök bárki gépét, emlékeit elvihetik (a határozatot utólag dátumozták vissza, bírói végzés nem született, mivel "halaszthatatlan nyom. csel." volt szerintük), a gépen, adathordozókon a (feltételezett) bűncselekménytől függetlenül bármilyen vizsgálatokat végezhetnek? Ha nem, tartoznak-e bármilyen (anyagi, erkölcsi, büntetőjogi) felelősséggel emiatt, ha viszont megtehetik, konkrétan melyik törvény engedi ezt meg nekik (ha van ilyen, azt hiszem, nagy baj van). Előadóim pl. azzal példálóztak, hogy tévét, szekrénysort is lefoglalhatnak, örüljek, hogy nem azt vitték el - ezek így elhangzottak.
A lefoglalás során tölünk is vittek el olyan cd-ket amelyeken a családi képek voltak,saját programok,honlaptervek.Ezek a mi szellemi tulajdonunk!!!!Mi sem kaptuk őket még vissza(11 hónap után). Halaszthatatlan nyomozati cselekményre hivatkoztak itt is.
Úgy gondolom, erős jogi (emberi jogi?) szabályozásra van még itt szükség. Vagy ha ez megvan, csak a rendőrök kalózkodnak, komolyan kellene vennie az Ügyészségnek a panaszokat, és lépnie kellene.
Az én ügyem állítólag "kiemelt ügy" volt (holott nem történt bűncslekmény!), mondta is az előadó, hogy panaszkodhatok nyugodtan, nem vesznek komyolan emiatt. Pl. a móri mészárlás "kiemelt ügy". De talán még a Tiétek is az, kérdezd meg... "Kicsit" elveszi az ilyen kifejezések értékét, ha minden ügyre ráhúzzák a rendőrök, amiben nem akarnak törvényesen eljárni... "Kicsit" furcsa egy asztalon említeni egy ártatlan fotózkodást a barátaimmal, szerzői jogok megsértését és tömegmészárlást.
Teljesen igazad van.Nekem van rendőr ismerősöm,és nála fellelhető minden ami tilos.Biztonságba érzi magát,mert hát hozzá ugyan ki merne ki menni? Nekünk is azt tanácsolta ne pattogjunk,mert bajunk lessz belőle. Hát hol akkor a szólás szabadsága? Azt a weblapot,vérső elkeseredésünkbe hívtuk életre.
Az érdekelne,hogy az ügyésznek (ugye jól tudom) 30 nap áll rendelkezésére,és mégegyszer hosszabíthat 30 napot.Arról ha hosszabbítást kért vagy visszaküldte további nyomozásra az ügyet mi kapunk értesítést?
Én csak 60 nap után kaptam az ügyésztől levelet. De mivel "kiemelt ügy" volt, eleve 60 napot kapott rá, ha jól olvastam ki a bulvársajtóból az ilyen ügyek intézésének menetét. Tudtommal egyébként "sima" ügynél az adott ügyészség vezetője hosszabbíthat 30 nap után egyszer. Még egyszer (a 90 nap a max.) csak extrém esetekben hosszabbíthatnak, talán csak a legfőbb ügyész?
Én tehát 30 nap után semmit sem kaptam, meg se hallgattak, csak a levél jött 60 nap után.
Ha rosszul mondom, javítsatok ki (és válaszoljatok a kérdéseimre ;-) - kösz)!
Első kihallgatásom után kirendeltek egy védőt, akinek elfaxolták, hogy vegyen részt (a már végetért) kihallgatáson... ;-)
A 72 órás őrizetbe vétel után ez a kirendelt "védő" elküldött maga helyett egy ügyvédjelöltet a Bíróságra, akinek elmondtam, hogy mit kell mondania, ha megkérdezi a bíró, hogy mit gondol az ügyről. Nem a kölykön múlt, hogy nem helyeztek előzetesbe.
A bírói meghallgatás után ötször hallgattak ki tanút, én kilencszer voltam benn hivatalosan, de a "védő" úr nem jelent meg egy alkalmon sem (az értesítésekből a nyomozás befejeztével kaptam másolatot).
Végül 14 hónap után bűncselekmény hiányában szüntették meg az ellenem gyerekpornó készítés miatt indult eljárást úgy, hogy még csak nem is beszéltem a "védőmmel". Vajon hány százast kellett volna fizetnem neki, főleg egy ilyen kemény ügyben, hogy ezt ő érje el?
Hozzáteszem, hogy mindvégig az igazat mondtam, végig segítettem a rendőrök munkáját, az, hogy ők inkább fantáziáltak, pedig minden és mindenki engem igazolt, nem terheli a lelkiismeretemet. Úgy gondolom, egy ügyvéd arról próbált volna győzködni, hogy óriási bűncselekményt követtem el, ezért jó sokat kell tejelnem, hogy kihúzzon a bajból, de addig is tagadjak le mindent. Tisztelet a kivételnek!
Igazából a kérdésedre nem tudok válaszolni, hogy volt-e védőm. Ha volt, semmit nem tett. Elboldogultam magam, nulla jogismerettel, pusztán az igazságérzetemre hagyatkozva. És büszke vagyok rá, hogy nem jogi csürés-csavarással mentett ki valaki, hanem kiharcoltam az igazamat!
(Remélem, nem csináltam senkinek ellenreklámot...)
A legnagyobb kártérítés az lenne számomra, ha születne egy törvény, de legalább egy kis előírás arra nézve, hogy tisztességes állampolgároktól milyen indokkal lehet lefoglalni számítógépeket, digitális fényképezőt és videókamerát (vagy akár bármi mást), jelenleg ugyanis (az Év Rendőre szerint) "semmilyen előírás nincsen". ;-)
Még egy kis csemege: 8 hónap után panaszt tettem a Legfőbb Ügyészségen, hogy most már tényleg visszaadhatnák a dolgaimat, mert csak sikerült megállapítaniuk ennyi idő alatt, hogy melltartós kamaszok általuk heccből kért vicces képei vajon pornográfok-e, illetve ehhez nem is volt szükségük a lefoglalt tárgyakra. Szintén dr. Németh Péter válaszolta ezt nekem:
"A gyanúsított sérelmezi, hogy a házkutatás során nem volt jelen, azt jelenléte nélkül tartották meg, és nem érti, hogy miért foglalták le tőle a számítógépet, videokamerát, stb. A tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűncselekmények vizsgálata során szükséges azon dolgok lefoglalása – különösen számítógép, cd és floppy lemez, videokazetta, videokamera és egyéb adathordozók – amelyek alkalmasak arra, hogy video- film, vagy fényképfelvételeket készítsen, rögzítsen, tároljon. Így a lakásán megtartott házkutatás során – melyet halaszthatatlan nyomozati cselekményként foganatosítottak – a számítástechnikai és egyéb adathordozók törvényesen lettek lefoglalva."
Tehát azáltal, hogy hamisan meggyanúsítottak tiltott pornográf felvétellel való visszaéléssel, már nem is kellett magukkal vinniük a házkutatásra, nem kellett hozzá határozat (aztán legalább öt órával később mégis hamisítottak egyet: olyanok vannak benne indoklásként, amit órákkal a házkutatás után kihallgatott tanúk vallomása tartalmaz!!!), elég volt halaszthatatlan nyom. csel.-re hivatkozni, holott a Be. szerinti esetek egyike sem állt fenn, valamint lefoglalhattak "adathordozókat" (a vidókamera mióta az???), holott semmi gyanú nem merült fel arra nézve, hogy ezek bármilyen bűncselekményhez kapcsolódnának. "Így [...] törvényesen lettek lefoglalva."
Tehát az Év Rendőre szerint elég egy (akár alaptalan) gyanúsítás, máris törvényes a lefoglalás. Következő panaszomra nem is próbálkozott értelmetlen mondatok összeállításával, beérte egy "semmilyen előírás nincsen"-nel. ;-)
Egyetértünk abban, hogy ez egy igencsak összetett kérdéskör, sajnos nekem - akaratomon kívül és 30 évi tisztességes életvitelem ellenére - az életem szerves részévé vált. Van, aki úgy él, hogy tudja, bármelyik nap elkaphatják, évekre leültethetik. Én nem ilyen vagyok, semmi okot nem adtam rá, hogy ezt tegyék velem, családot alapítottam, lakást vettem, gürizek már kilenc éve egy helyen, és nem adom könnyen az életem.
Igyekszem Veletek megosztani a "másik fél" álláspontját, hiszen elsősorban a nyomozó hatóság leveleiből szoktam beidézni. Sőt, ha minden kerek lenne (ami sajnos - szerintem - nem így van), enélkül is ismerhetnétek az álláspontjukat a törvényekből.
Azért remélem a következőkben is egyetértünk:
nem helyes, hogy számítógépeket, adathordozókat foglalnak le olyan állampolgároktól, akik nem követnek el bűncselekményt.
nem helyes, hogy ugyanezt megteszik egy videókamerával is.
attól még egy lefoglalás nem lesz törvényes, hogy tiltott pornográf felvétettel való visszaélés miatt folyik eljárás ismeretlen tettes ellen, még ha ezt az Év Rendőre állítja is. Ehhez azért több kell, de nem volt.
Az utólag hamisított határozat bűncselekményből származó tárgyak lefoglalására "jogosította fel" őket, ugyanis az irat szerint alapos volt a gyanú, hogy ilyeneket rejtettem el a lakásomon (Békásmegyeren) és a szüleim lakásán (Angyalföldön). Tudták, hogy a feltételezett(!) bűncselekmény és előállításom között végig az utcán voltam, illetve hazavittem az egyik lányt annak lakásba, és ott vártam meg az engem elszállító rendőröket. Hol "bűncselekményből származó tárgy" a videókamerám, a számítógépem? Hol és mikor "rejtettem el" őket? Amikor panaszt tettem, a "másik fél" az előzőekben idézetteket hozta fel mentségére, amit az Ügyészség láthatóan elfogadott magyarázatként.
Meg fogom kérdezni az igazságügyminisztert, hogy szerinte is ez van-e a törvényben, illetve igaz-e a "semmilyen előírás nincsen" kezdetű mondóka. Amennyiben nem, az ilyen mondásoknak vannak-e személyi következményei. Dr. Németh Péter alezredes úrral csak kétszer találkoztam futólag benn a Vizsgálati Főosztályon (nem beszéltünk, de a röhögtem, ahogy az alosztálya munkatársai próbálták a tudomására hozni, hogy én vagyok "az"), elhiszem, hogy kiérdemelte az Év Rendőre kitüntető címet, ezért megvárom azt, hogy idén (április végefelé) másnak adományozzák ezt, és csak akkor kezdek "személyeskedni" vele. Megadom neki azt a lehetőséget, amit ők, a "másik fél" nem adott meg nekem soha, hanem ész nélkül bezártak, kisemmiztek, megpróbáltak tönkretenni, csak hogy javítsák a mutatóikat.
Azért érdekel, mit gondoltok, válaszol majd nekem a miniszter? Vagy válaszolnia kell minden konkrét megkeresésre? Illetve személyesen neki címezzem, vagy csak általánosságban a Minisztériumnak?
"Azért érdekel, mit gondoltok, válaszol majd nekem a miniszter? Vagy válaszolnia kell minden konkrét megkeresésre? Illetve személyesen neki címezzem, vagy csak általánosságban a Minisztériumnak?"
Szvsz mindegy kinek címzed - mármint a miniszternek vagy a minisztériumnak - valamelyik előadó fog válaszolni. A gyanúsítás, házkutatás stb. esetében pedig jó lenne tudni, hogy ki, milyen cselelmény miatt és milyen tartalmi elemekkel tett feljelentést. Ezek alapján talán könnyebb lenne állást foglalni a rendőrség "tevékenyéségével" kapcsolatban.
"mindegy kinek címzed [...] valamelyik előadó fog válaszolni." - Én is így gondoltam, de akkor ezt vehetem úgy, hogy arra szavazol, hogy válaszolni fognak?
A feljelentést az intézkedő rendőr tette: "Jurkovics Károly [Budapest III. kerületi] lakossal szemben szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten érést követő elfogást alkalmaztam", miután "megjelentem [az egyik lány] lakásán, mivel onnan bejelentés érkezett, hogy ott több fiatal leányt egy férfi leitatott". Itt a rendőr leírja, hogy kérésére a lányok elmesélték, hogy ők kérték a piát, majd kértek képeket magukról hiányos öltözékben, illetve a fényképezőt odaadtam neki, hogy nézze meg a képeket (bizonyítandó, hogy nem történt semmi), ezért: "nevezett személy ellen az általa elkövetett Btk. 195/A. par. Tiltott pornográf felvétellel visszaélés miatt feljelentést teszek".
A házkutatás volt az első nyomozati cselekmény, 0:10-től 1:30-ig. A lányokat csak ezután kb. 2:00-5:30-ig hallgatták ki, úgyhogy reggel 6 óra körül értek haza, kb. este 9-től voltak benn. Pedig a rendőrök szerint súlyosan leitattam őket (mint később kiderült, az egyik lány vérében 0,00 ezrelék alkohol volt), drogot adtam nekik (ezt így leírták a vérvételi határozatra!), szexuálisan zaklattam őket (ezért egyiküket, a 14 éves lányt szintén kihallgatása előtt nőgyógyászhoz küldték, azt tudakolva, hogy szűz-e, holott senkinek semmi köze hozzá). Egyik vallomásomban leírtam, hogy ha tíz év múlva az én hasonló korú lányommal ezt megteszik a rendőrök, én jelentem fel őket kiskorú veszélyeztetése miatt. Nem vicc: ha gyorsan kihallgatták volna őket, éjfélre már mindannyian otthon lehettünk volna, de a lakásom kipakolása előbbrevaló volt, mint a lányok egészsége. Egyértelmű, hogy azért lett ebből ekkora "ügy", mert sok mindent lefoglaltak, ezt az ügyész is elismeri a megszüntetőben (a "Gyerekpornó Békásmegyeren" topicba bemásoltam): a döntéséhez csak a képekre és a vallomásokra volt szüksége, a lefoglalt tárgyakból, szakértői jelentésekből semmit sem használt fel.
A házkutatási határozat indoklása: "A rendelkezésre álló adatok alapján nevezett személy alaposan gyanúsítható azzal, hogy 2002. november 23-án a délutáni, és esti órákban Bp., III., Békásmegyer különböző közterületi pontjain pornográf jellegű fényképeket készített fiatalkorú, valamint gyermekkorú lányokról. Tette ezt oly módon, hogy nevezett személy cselekményét megelőzően ittas állapotba hozta őket, és ezen állapotukat kihasználva nevezett személyeket rábírta, hogy több ruhadarabjukat levegyék, és róluk pornográf jellegű felvételeket készített." [Tehát oly módon készítettem pornográf jellegű fényképeket, hogy pornográf jellegű fényképeket készítettem. Ne feledjük: szombat délután (6-7 körül), közterületen, járókelők tucatjai előtt pornóztunk, a képeken is rajta vannak a tanúk! És mi az, hogy "pornográf jellegű"? Vagy az, vagy nem - természetesen nem. Az indoklásban még ecsetelik a szexuális zaklatást (az esetleges kiskorú olvasók miatt nem idézem), amit a rendőr írt bele az egyik kihallgatott lány vallomásába, azt a lány át nem olvashatta, úgy kellett aláírnia, hogy mást olvastak fel neki, erre második vallomásában fel is hívta előadóm figyelmét.] "Fenti cselekménye alkalmas a Btk. 195/A. szakasz (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő tiltott pornográf felvétellel visszaélés büntett elkövetésének megállapítására." [Nem igaz: az (1)-be ütközik, de a (3) szerint minősül! Az (1) szerint a megszerzés-tartás minősül, aminek megállapítására nem alkalmas a fenti cselekményem, igaz, a készítés megállapítására sem.] "A fentiek alapján alapos a gyanú arra, hogy nevezett a fenti lakóhelyén bűncselekményből származó tárgyakat rejtett el, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint határoztam. ÜTI" [Tehát mint előzőleg írtam, bcs.-ből származó tárgyak elrejtésével gyanúsítottak, erre fel tartottak házkutatást.]
Na most aztán részletesen megismerhetted a "másik fél" álláspontját. Bízom benne, hogy segít az állásfoglalásodban, és ezt meg is osztod velem.
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.