Villanypásztor


Melya # 2005.12.27. 13:34

Tisztelt Jogászok!

Kérdésem az lenne, hogy jogszerűen megvédhetem-e ingatlanomat a kerítés tetejére felszerelt, vagy a kerítésen belül a területemre telepített villanypásztorral?
Ha igen, milyen jogszabályok vonatkoznak erre az esetre?
Válaszukat köszönöm: Melinda

ObudaFan # 2005.12.28. 11:30

Ha úgy érted, hogy a tolvajok ellen véded így meg, akkor azt kell figyelembe venni, hogy a joos védelemre vonatkozó magyar bírói gyakorlat szerint tulajdon elleni támadást gyakorlatilag legfeljebb könnyű testi sértést okozó eszközzel lehet elhárítani, vagyis ha halálos áramütésre alkalmas áramot vezetsz a kerítésbe, és meghal a tolvaj, akkor azért még akkor is felelsz, ha ki volt írva, hogy áram van ott, akkor is , ha külső, árammentes kerítésen belül volt áram alatt álló, stb.

Melya # 2006.01.02. 08:54

Tehát, ha a kereskedelmi forgalomban legálisan kapható olyan villanypásztort telepítek a kertembe, amelyet egyébként a mezőn (legelőn) a lovak, tehenek elkobórlásának megakadályozására is használnak -hiszen a mezőn sem lehet tudni, hogy esetleg egy arra csavargó személy beleütközik- és legfeljebb könnyű testi sértést okoz a betolakodónak, akkor használhatom legálisan a villanypásztort. Vagyis a lényeg: nem magam ácsolom össze és nem halálos mértékű áramot vezetek bele.
Másik kérdésem, hogy erre vonatkozó szabályozás létezik-e valahol, vagy csak a bírói gyakorlat szerinti eseti elbírálások léteznek a kérdés megítélésére?

ObudaFan # 2006.01.02. 11:11

A jogos védelem arányosságának kérdése jelenleg csak a bírói gyakorlatban szabályozott kérdés. Ez annyira így van, hogy a Btk. az arényosság szót nem is említi (a szükségesség szóból vezethető le), a Ptk. birtokvédelmi szabályai pedig szintén nem részletezőek.

Melya # 2006.01.03. 06:50

Kedves Obuda Fan!
Köszönöm a válaszokat. Vagyis, ahogy értelmezem, "nyugodtan" szerelhetek bármit a kertembe, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy nem arányos és nem jogos, akkor így is - úgy is "szorulok". Ha meg úgy ítéli meg, hogy arányos és jogos akkor meg nem "szorulok". És mivel erre nincs "kőbevésett" szabály, minden a bíróságtól függ.
Néhány gondolat még, amire természetesen nem várok már választ:

  • Véleményem szerint napjainkban a birtokvédelem egyértelműsítésére egyre inkább szükség lenne, mert olyan helyzet alakult ki, amikor szükséges már megvédeni magunkat bizonyos társadalmi csoportokkal szemben, mert nincs aki megvédjen. Azok akik azt állítják, hogy erre nincs szükség, szemforgatóak és hazugok.
  • Egyik ismerősöm, olyan környéken lakik, ahol ez a bizonyos társadalmi csoport igen szapora, és rendszeressé vált az éjszakai "beugrálás". Mit tegyen? A kerítését belülről mintegy méter szélességben olyan vas lemezekkel vette körül, amelyből 10 cm-es szögek álltak ki. A következő alkalommal csak egy ordítás hallatszott, majd a betolakodó -amennyire tudott- visszamászott, azaz kimászott. Ez a védelem arányos? Jogos? Nyilván 8 napon túli sérülést okozhatott. De megvédte magát.
  • Múlt évben Peruban voltam, ahol érdekes dolgot figyeltem meg. Egyrészt a kerítések igen magasak, másrészt pedig a kerítés tetejére éles üvegszilánkok vannak "rágyógyítva", vagyis képtelenség megkapaszkodni a tetején, illetve vérzés és nagy fájdalmak árán lehet. Ez is lehet egy megoldás.

A költői kéréds mindössze annyi, hogy miért kell házilag kitalált védelmi rendszereket alkalmazni, miért nem emegengedett olyan rendszerek alkalmazása, ami tényleg hatékony és elriasztó?

ObudaFan # 2006.01.03. 08:15

A bírói gyakorlat viszont elég egyértelmű, így nem az adott bíróság jóindulatától, hanem objektív mértéktől függ a büntetés. Csak ezek nem jogszabályban vannak leírva.