„A kirendelt ügyvéd mennyiben független a Bíróságtól?”
Hát, eléggé. Mint úgy általában az ügyvédek.
„Kirendelt ügyvéd mennyibn független a másik fél ügyvédjétől?”
Elvileg összeférhetetlenség miatt nem vállalhatja el az ügyet. Mivel a kirendelt státusz nem sok előnyt jelent az ügyvédnek, sokan próbálnak kibújni az ilyen ügyek alól; tehát ha van egy jó kis összeférhetetlenségi indoka, akkor azzal nagy eséllyel élni is fog.
„Kirendeléskor elvégzi az ügyvéd a feladatát és érdeke, hogy megnyerje a pert?”
Nincs semmi érdekeltsége a presztizsen és az esetleg elnyerhető vatikáni valután felül, ennek megfelelően vagy elvégzi, vagy nem, ez szerencse kérdése. A tapasztalatok elég rosszak ezen a téren.
„Ha a kliensét nem védi megfelelően, mit lehet tenni. Pl. felmondani a kirendelés kérelmét?”
Például. Vagy megbízni egy másik ügyvédet, hátha az pénzért többet nyújt. De erre sincs garancia.
Köszönöm válaszod, s annak kapcsán szertnék röviden kérdezni:
passzusodhoz:
- konkrétan melyik tvr-re gondolsz?
-a jogalkotásban ha cca. '90 óta a tvr. mint kategória megszűnt, akkor ez mennyiben hat(hat) ki egy ezen idő után kihirdetett nemeztközi egyezményre, amit (ha törvényben kellett is volna esetleg kihirdetni) fel lehet fogni úgy, hogy a tv. alatti első hierarchikus hellyel (korm.r.) hirdettek ki, ami - elvben - azonos a tvr. hajdani hierarchia-helyével (hiszen az is a tv. után az első volt)?
passzusodhoz:
Világos (ha a tvr. korlátoz, lefojt), de akkor elvben a beadott és elutasított kérelemre hozott elutasító határozatot lehet - gondolom - bíróságon támadni, ... s akár legvégén Alk. kifogás a jogerős, vagy LB-t megjárt ítélet ellen, ... illetve esetleg az eljáró bírót kérni, hogy eljárást függessze fel, s keresse meg az AB-t vagy az LB-t (ha a joganyagok között összeütközést észlel). Melyik konkrétan az a tvr-hely amire gondolsz?
passzusodhoz:
Amit itt írsz, azzal - tisztelettel - annyiban vitatkoznék, illetve kérném, hogy ha némi hivatkozással megerősítenéd, hogy ... én úgy vettem ki, hogy a nemzetközi (általam 'bekopizott') egyezmény teljesen tudatosan épít be egy kvázi 'szűrőt' ((„"a jogsegély vagy jogi tanácsadás hivatalos rendjében működő”" kitételt)), hogy ... valószínűleg korlátozza, és ~előartikulálja az ezügyi ügyforgalmat, s hogy ne fárasszák le ("akárkik" - esetleges jogvégzetlen félreértők hada) ezt a rendszert. Ha ez, avgy ilyesmi volt a Magas Szerződő Felek célja, ezt a szűrőt szerinted konkrétan milyen alapos indokkal lehet ~átlépni.
A visszakérdezgetésért bocs. A válaszaidat nagyon köszönöm.
A törvényerejű rendelet magasabbrendű mint a kormányrendelet. (lex superior derogat legi inferiori) Márpedig a tvr szerint csak bíróság vagy más hatóság fordulhat a minisztériumhoz ilyen tárgyban.
Tekinthetjük úgy, hogy a magyar állam nem teljesítette a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségét, és nem tette lehetővé, hogy a tájékoztatás iránti megkeresést a hatóságokon kívüli személyek is előterjeszthessék - de ez a jogi helyzeten nem változtat.
Ha úgy véled, hogy ez szabály megengedi az ügyvédnek, hogy az IM-hez forduljon, akkor magad is oda fordulhatsz. Az ugyanis nonszensz lenne, hogy a "gyengébb személy" nevében eljáró személy ezt megtehesse, maga a személy viszont ne.
Az általam megjelölt jogszab. szerint: "hatóság, vagy személy is" az aki a kérdezett megkeresést teheti. Ebből a "személy" szó szerintem ráillik a párfogó ügyvédre, aki az ottani egyéb feltételeknek is megfelel - ezért a kérdés. ((ha ránéztél, a 2.Cikk az, amelyik a bíróságra és az ig. ügyi hatóságra szűkítia kört, ... de én a 3.Cikkre hivatkozom))
Ha szabad - kérem szépen - pillats rá a jogszabra, s az után erősítsd meg a nézeted, vagy mond el, ha változott, ... kérem szépen. (140/1992. korm.r. Egyezmény Kieg. Jkv. 3.Cikk a) pont)
Türelmedet előre is köszönve, többet ezt nem kérdezem. (Viszont ha "rápillantsz" a jogszabra, köszönöm.) BUÉK kp2
„140/1992. (X. 20.) Korm. rendelet Európa Tanács 97. szám A külföldi jogról való tájékoztatásról szóló Európai Egyezmény Kiegészítő Jegyzőkönyve II. FEJEZET 3. Cikk Az Egyezmény 1. Cikkének (1) bekezdésében foglalt kötelezettségvállalás keretén belül a Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy tájékoztatás iránti megkeresést
nemcsak igazságügyi hatóság terjeszthet elő, hanem bármely, a jogsegély vagy jogi tanácsadás hivatalos rendjében a jövedelmi, vagyoni szempontból gyengébb helyzetben lévő személyek nevében eljáró hatóság vagy személy is;
nemcsak folyamatban lévő eljárásban, hanem valamely eljárás megindítását megelőzően is elő lehet terjeszteni.”
Pártfogónak lehet-e ciki az IM megkeresése a 140/1992. Kormányrendelet 2.§ ...Egyezmény 1.Cikk 1. pontja és a Kieg. Jkv. 3.Cikke a) pontja alapján ~polgári/kereskedelmi jellegű ügyben. Ha igen, miért? (Esetleg milyen rizikókat rejthet?)
Esetleg van kimondatlan szakmai szabály, hogy a pártfogó az IM-et nem zaklat(hat)ja?
Pártfogónak lehet-e ciki az IM megkeresése a 140/1992. Kormányrendelet 2.§ ...Egyezmény 1.Cikk 1. pontja és a Kieg. Jkv. 3.Cikke a) pontja alapján ~polgári/kereskedelmi jellegű ügyben. Ha igen, szerinted miért? (Esetleg milyen rizikókat rejthet?)
(Esetleg van kimondatlan szakmai szabály, hogy a pártfogó az IM-et nem zaklat(hat)ja?)
Esetleg szkennelve (akár nevek kihagyásával, de ügyszámmal) leközölnéd a hivatkozott Győri Ítélőtáblai esetet, please!
T. Mindenki! Általános kérdés: Szerintetek, ha külföldi joganyagért megy a 'harc', pártfogótól elérhető-e, hogy akár a 140/1992. Kormányrendelet 2.§ ... Kieg. Jkv. 3.Cikke a) pontja alapján a pártfogó infót kérjen a tételes külföldi jogról az IM-től? Ez - ilyen megkeresése az IM-nak a pártfogó ügyv. részéről lehet ciki? mennyiben, s miért? (ha egyáltalán)
Köszi, ha megnéznétek a felhívott jogszabhelyet. Köszönet.
"A nép ügyvédjét" az állam fizeti. Ha a kolléga úrnak kevés a 2500,- Ft, akkor minek jelentkezik a listára? Szerintem itt "bunkóság esete fennforgásának lehet helye".
Egy ismerősöm ismerősének a hozzátartozójának megítéltek ha jól emlékszem pár óra ügyvédi segítséget. Az összeget ki kellett egészíteni, mert a Dr. azt mondta, hogy egy óra 2500 HUF, ami nagyon kevés.
Túl rosszindulatú vagy a bíróságokkal szemben. A Győri Ítélőtábla nemrég kimondta, hogy nem akadálya a költségmentességnek - amivel együttjár a pártfogó ügyvéd is - ha valaki 25 M Ft-ért ipartelepet kíván venni, de azt állítja, hogy nincs havi keresete.
Elegendő volt annyit mondania, hogy baráti, rokoni kölcsönt kapott a vásárlásra, ám bírósági illetékre és ügyvédre külön nem adtak pénzt.
A per az adófizetők pénzén folyt, ha nem hiszed lehetőséged van utánajárni.
Te a 30 ezer Ft-os nyugdíjasokra gondolhattál, nekik valóban nem jár sem költségmentesség, sem fártfogó ügyvéd, mivel jövedelmük meghaladja a legkisebb nyugdíj mértékét !
T. qqcezar22! Képzeld, kaptam pártfogó ügyvédet, róla szóló kirendelést, ... de az illető visszadobta a lasztit a bságnak, mondván, h nincsen időjeilyesmikre. Aztán meg képzeld, kirendeltek mást, és ... vele + segédjével egyelőre bíztatónak tűnik a dolog.
Ha vki jogász, ügyvéd (ha Te nem az vagy) ha írna arról, hogy ... egyes 'nehezebb' ügyfelek pártfogói lepasszolása/elvállalása mennyiben múlik (((esetlegesen))) az eljáró bíró, és a (megcélozott) pártfogó nexusán, ... na arról ha írnának pár szót! ((s)óhajtó mondat)
Együttgondolkodás! Ilyen nem létezik, mert akkor a pulpitusról lecsúszna a hátsófele. Megvan az a veszély is, hogy esetleg megérted amit kiemelt hangerővel utasít, a Pp-re. Fontos! A jkv.ben az utasítás tartalma nem szerepel, hogy hogy lehazudhassa a bíró a csillagos eget is, ha te nem hagyod magad. Az viszont nagy betükkel és kiemelten szerepel, hogy utasított a Pp-re.
Rám kéne bízni ennek az egész jogi sz...nak az irányítását, mindjárt érthető lenne, és nem lennének 15 éves perek. az első 2 órás tárgyaláson mindkét fél elégedetten távozna.
Kedves kispali2 ! Tapasztalataim szerint a pártfogó ügyvéd elérése szinte lehetetlen, mert csak földönfutónak adnak. DE, ha már az vagy akkor meg megint nem kaphatsz, mert az önkormányzatnak kell igazolnod valamennyi fix havi jövedelmet, hogy a sz... papirjukat megkaphasd, és csak azzal mehetsz a bíróságra, hogy hihi nekem jár a pártfogó ügyvéd is.
Vagyis: sosem kapsz, mert a követelmények, feltételek ütik egymást. Ha nincs jövedelmed, nem kapsz igazolást, ha van jövedelmed akkor meg élj ahogy tudsz. És itt vége az egész kiba.... jognak. A bírók ezzel nagyon is jól sakkoznak, hogy csak Te lehess a tejelő.
140/1992. Korm. r. 2.§ -ban kihirdetett Egyezmény Kieg. Jkv-ja 3.Cikk (3) bekezdésbeni külföldi jog iránti tájékoztatás előterjesztésére, 'lehívására' - hogy ez a gyakorlatban, vagy a jogszab-hely szerint a T. Jogtudok szerint "üzemelhet"-e, arra ha válaszolnátok, lécci! Mármint pl. a nép ügyvédje, avagy pl pártfogó ügyvéd (mint előterjesztő) által ... ?
Bingo. Már annyiban, hogy akkor - ha vagyon kb. 15 év tapasztalat - 'örömmel' szapulhatnánk együtt a negatív tapasztalatokat, hogy a bennük rejlő pozitív vonulatokat, azok fölismerési képességét megerősítsük. (Én ezt keresném, komolyan!) Ha mailben lehetne akár kissé 'turbózni' a témát, örömmel tenném, s hallgatnám.
Valójában az a ~kommunikációs technika-féleség foglalkoztatna (egyebek mellett), hogy a jogvégzett, és méltán nagytudású, s általában min. nagyDr. jogtudósokkal mi módon lehet olyan kommunikációt folytatni, mely elvezethet (leglább elvi szinten) a kb. együttgondolkozásnak olyan stádiumaihoz is, ahol - esetlegesen - akár saját előzetes nézetük is revideálásra kerülhet érintőlegesen, s az nem akadálya a további együttgondolkodásnak, problémafeltárásnak, megoldáskeresésnek. (Teháthogy 0, 1, vagy 2 visszakérdezés helyett többet is elviselhetőnek gondoljanak, főképpen az ifjú titaniszok, s néha a titánok is, a néha talán kevélykedő reakciókkal szemben.)
Köszönet persze minden fölösen nem kevély, s nemtúlzottanrátarti jogásznak.
Terát ha mail-címet kaphatnék, örömmel írnék reája ...
Tapasztalatom: Választ kaptam egy kérdésre Érden, majd Budaőrsön pontosítani szerettem volna az aggályaimat, és teljesen ellentétes válaszokat kaptam. Na, most laikusként döntsem el, hogy mi a ... csináljak. Sokat mesélhetnék a tapasztalataimról, ügyvéd, és bíróról is. És ezek mind saját tapasztalatok, és roppant lesulytóak. A fentiekben mindenhol a maximum negatívum volt a valóságban.
140/1992. Korm. r. 2.§ -ban kihirdetett Egyezmény Kieg. Jkv-ja 3.Cikk (3) bekezdésbeni külföldi jog iránti tájékoztatás előterjesztésére, 'lehívására' - hogy ez a gyakorlatban, vagy a jogszab-hely szerint a T. Jogtudok szerint "üzemelhet"-e, arra ha válaszolnátok, lécci!
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.