A Községi Önkormányzatok Szövetsége (KÖSZ) a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosság támogatásával 2001. november 14-én és 15-én szervezi meg Pécsett az internettel kapcsolatos gyakorlati ismeretek megszerzésére szolgáló tanfolyamot.

A tanfolyam befejezését követően a képzés oktatási vázlata az interneten mindenki számára elérhető lesz. A tanfolyamot 2001. november-december hónapban 4 helyszínen – így Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Veszprémben – összesen 8 alkalommal tartják, és a szervezet a program keretében ismerteti meg a hallgatókat az internet adta információs lehetőséggel. A pécsi kurzus a Baranya, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyei önkormányzatoknak ad képzési lehetőséget. A tanfolyam célja, hogy az önkormányzatok vezető munkatársai a gyakorlatban, működés közben ismerhessék meg mindazokat a már létező alkalmazásokat, amelyek segítségével mindennapi munkájuk hatékonyabbá válhat. Az oktatás nem a megszokott előadói prezentációkból áll, hanem a valós munkakörülmények szimulációján alapuló interaktív módszerek alkalmazásával valósul meg, így a tanfolyam résztvevői közvetlen internetkapcsolattal ellátott számítógépek előtt ülve, a gyakorlatban ismerhetik meg az internet számukra kínált lehetőségeit.