Kevesen tudják, de az e-kereskedelemről szóló törvény értelmében a kéretlen e-mailek küldésén kívül a kéretlen SMS üzenetek szétküldése is tilos. Az új szabályozás értelmében joga van letiltani egy oldal publikálását a tárhelyszolgáltatónál azoknak, akiknek bármilyen tulajdonát (pl. műalkotását, írását) illetéktelenül teszik közzé a neten.

Az Országgyűlés által 2001. december 18-án elfogadott elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényt alkotói igyekeztek az EU-példákra figyelve technikasemleges jogszabálynak megalkotni, így az nemcsak az interneten küldött kéretlen e-levelekre (spam mailekre) vonatkozik, hanem például a mobiltelefonokon küldött SMS-ekre is – mondta Suba Ferenc főosztályvezető a kormányportál (www.ekormanyzat.hu) kérdésére. A jogszabály értelmében csak akkor küldhetnek nekünk reklámcélú SMS-t, ha előzőleg hozzájárulásunkat adtuk.

A kormányportál írásából kiderül az is, hogy az e-kereskedelemről szóló paragrafusok szorgalmazzák a közvetlen jogérvényesítést: joga van letiltani a publikálást a szolgáltatónál annak a személynek, kinek írásművét, műalkotását vagy bármilyen más, tulajdonát illetéktelenül teszik közzé az interneten. Ekkor a szolgáltató köteles a publikálást megszüntetni, de a jogsértő módon publikáló személy ez ellen kifogással élhet: kifogás emelésekor a szolgáltató köteles a közzétételt folytatni, de ekkor a szolgáltató megküldi a kifogást emelő adatait a sérelmezőnek, így annak személye nyilvánosságra kerül. Ezzel a szabályozással nemcsak a fogyasztót védjük, hanem tiszta helyzetet teremtünk a szolgáltatók számára is – mondta Suba a portálnak.