Enyhítené a kábítószer-fogyasztók felelősségre vonását az igazságügyi minisztérium – tudta meg a Magyar Hírlap. A Büntető Törvénykönyv tervezett módosításai között szerepel emellett a gyűlöletbeszéd szankcionálása is.

Továbbra is fenntartaná a kábítószer-kereskedőkre vonatkozó szigorú büntetési tételeket, azonban enyhítené a fogyasztókkal szembeni büntető intézkedéseket az igazságügyi tárca. A Magyar Hírlap információi szerint a fogyasztókat a jövőben szociális gondozással, felvilágosítással segítenék, szemben az eddigi büntető gyakorlattal. Mostanáig csak a már függő fogyasztó mentesülhetett a büntetés alól, őt gyógykezelésre utalhatták.

Szintén enyhítene az Orbán-kormány idején bevezetett szigoron a büntetési tételek kiszabásakor a kormányzat. Az előző kormányzat idején bevett Btk. módosítás szerint a bíróságnak a büntetés kiszabásakor a büntetési tétel középértékéből kellett kiindulnia. A büntetőjogászok által a kezdetektől sokat kritizált gyakorlat miatt szűkült a bírók mérlegelési lehetősége – írja a lap. Az eltörölni tervezett rendelkezés hatására erőteljesen nőtt a bebörtönzöttek száma.

A büntetőtörvénykönyv módosításai között szerepel a gyűlöletbeszéd büntethetőségének szabályozása. A rendelkezés kidolgozását egy évvel ezelőtt Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte, kidolgozásában részt vett Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman is – emlékeztet a napilap. A módosítási javaslat pontosítaná a terrorcselekmény fogalmát is, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően definiálva azt.