Az örömlányoknak és a rendőröknek egyaránt hasznos lehet a prostitúcióról írt kézikönyv – állítja a Belügyminisztérium jogi osztályán dolgozó szerző, Borai Ákos.

A jogi szakértő szerint a rendőrök ma is úgy vadásznak a prostituáltakra, mint a rendszerváltás előtt, és szinte semmit nem tudnak a hatályos szabályokról. A prostituáltak elsősorban a türelmi zónák kijelölése körül zajló vitákban használhatják fel a kézikönyvet.

A szerző az [origo]-nak elmondta: a magánkiadásban megjelenő könyvet – amelynek készítését a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány támogatta – azért írta meg, mert úgy látta, jelentős értetlenség övezi a prostitúció kérdését Magyarországon. A közel 170 oldalas kézikönyv foglalkozik a prostitúció hazai szabályozásának történetével, a jelenleg hatályos előírásokkal és a különböző vitás kérdésekkel, valamint az ezekkel kapcsolatos belügyminisztériumi állásfoglalásokkal.