November 17. és 19. között, 12. alkalommal rendezték meg a Budapesti Kongresszusi Központban a Kriminálexpót, teljes – és sokkal beszédesebb – nevén a nemzetközi biztonsági, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási, katasztrófavédelmi és informatikai konferenciát és szakkiállítást.

A rendezvény első napján a Jogi Fórum munkatársai is jelen voltak, az ekkor készült képekkel és rövid összefoglalóval szeretnénk bemutatni ezt a nagyszabású rendezvényt olvasóinknak.

Amint az a kiállítók névsorából is kitűnt nemcsak cégek, de a rendőrség, a büntetésvégrehajtás, a határőrség ill. más állami szervek is megjelentek és sok érdekességet vonultattak fel standjaikon, kezdve a büntetésvégrehajtás személyzetének arzenáljától egészen a rendőrség új sebességmérő radarjáig.

Más szakmai kiállítóknál is találhatott csemegéznivalót a kriminalisztika iránt érdeklődő, kiemelendő ezek közül a Designsoft Kft. 3D Tetthely bűntény és baleseti helyszín dokumentáló szoftvere, de érdekes volt a lopott autókat azonosító, személygépkocsiba telepített rendszer, a különböző nyomfelderítő eszközök, a számlaelemző szoftver, vagy az In-Kal Security kiállítása azokból a tárgyakból, amelyeket ‘futball-drukkerektől’ koboztak el.

A Kriminálexpó részeként megrendezett Mini Civil Falu célja a fiatal korosztályok tagjainak felvilágosításán keresztül a drogprevenció volt. E program keretében több civilszervezet mutatkozott be, és ismertette meg a látogatókkal az általuk végzett munkát. Jelen volt többek között a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület is, és a droggal kapcsolatos jogi vonatkozású kérdésekről beszélgettek az érdeklődőkkel. A drogtéma újszerű megközelítéssel is találkozhatott az idelátogató, az egyik standon bemutatott Junkie Monkey című internetes kalandjáték például kifejezetten a fiatalok számára készül és remélhetőleg kedvező fogadtatásra talál majd.

KriminalExpo 2003 galéria
2003 november 17-19. Budapest Kongresszusi Központ
Nyomrögzítés, elemzés, dokumentumvizsgálat
Mini Civil Falu
Civil Autókereső Rendszer, 3D Tetthely
ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság
Rendfenntatás – büntetésvégrehajtás
Szurkolóktól begyűjtött fegyverarzenál