Az Európai Bizottság hétfőn nyilvánosságra hozta iránymutatását a kis értékű közbeszerzési kiírásokkal kapcsolatban, melyek célja a tisztességes feltételek és a transzparencia fokozása.

A kis értékű szerződések teszik ki a közbeszerzési szerződések döntő többségét, néhány tagállamban akár több mint 90 százalékát is. Jóllehet ezekre a kontraktusokra nem terjed ki az EU közbeszerzési irányelve (hiszen ezek értéke a szolgáltatási szerződések terén nem éri el a 211 ezer eurós, vagy a munkaszerződések terén az 5.278.000 eurós határt), ugyanakkor vitathatatlan, hogy ezek odaítélése összhangban kell, hogy legyen a belső piacnak az átláthatóságra és a diszkriminációmentességre vonatkozó elveivel – szögezi le a Bizottság.

A testület iránymutatása, melyet értelmező közlemény (Interpretative Communication) formájában hoztak nyilvánosságra, javaslatokat tartalmaz arra nézve, hogy az állami hatóságoknak miként kellene eleget tenniük ezen belső piaci elveknek, valamint példákat sorol a szerződések odaítélésének úgymond innovatív módjaira. A mostani közlemény a többi között javaslatokat tartalmaz a szerződések meghirdetésére, odaítélésére és az esetleges felülvizsgálati eljárásokra is.

Charlie McCreevy belsőpiaci biztos szerint bár ezek a szerződések egyenként vizsgálva kis értékűek, ám összességében milliárdos értéket képviselnek. Hozzátette: ha ezek odaítélését csak a helyi ajánlattevőkre korlátozzák, akkor az azt is jelenti, hogy az európai vállatok potenciális lehetőségeket szalasztanak el, a kormányok nem feltétlenül kapnak értéket a pénzükért, és erre a helyzetre végső soron az adófizetők faragnak rá. McCreevy szerint a mostani iránymutatás segíteni fog abban, hogy a kis értékű szerződéseket tisztességesen és átlátható módon ítéljék oda.