Majd másfél ezer köztisztviselő kerül utcára a következő hetekben, a legtöbb embert az agrártárcától küldik el. A kancellária állománya ellenben bővül az ide átvezényelt személyzetisekkel.

A minisztériumok létszáma átlagosan tizenkilenc százalékkal csökken őszig a kormány most közzétett határozata szerint. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik köztisztviselőt elbocsátanak, de ez még így is kevesebb az eredetileg tervezett huszonhárom százalékos létszámleépítésnél.

Mindez egy sajátos alku eredménye: kevesebb embert bocsátanak el, ugyanakkor a kormány nem létező – elsősorban betöltetlen – állásokat is “megszüntet”. Az idei költségvetésben ugyanis 7661 minisztériumi állás finanszírozása szerepel, ezzel szemben a kormány eredetileg 8057 állással számolt a megszüntetések előtt. Utóbbi alapján a papíron 23 százalékos, 1853 állás megszüntetését jelentő leépítéssel szemben azonban csupán 19 százalékos karcsúsítás történt, ami a valóságban 1450 betöltött állás megszünését eredményezte. Így a tárcák összlétszáma végül 6203-ra olvadt.

A legtöbb embert, összesen 462 főt az agrártárcától bocsátottak el. Ez arányaiban a legnagyobb, ötven százalék körüli leépítés. (Első látásra a volt Belügyminisztériumtól mentek el a legtöbben, ám ezeknek a munkatársaknak a jó része átkerült az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz.) Negyedével csökkent a honvédelmi tárca létszáma, az összevont szociális és munkaügyi minisztériumhoz hasonlóan, az egészségügyi tárcánál pedig minden harmadik embernek felmondtak.

Kóka János gazdasági miniszter ambiciózus áramvonalasítási tervvel állt elő kinevezése előtti meghallgatásán, ám a számok szerint éppen a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szenvedte meg legkevésbé a karcsúsítást. Igaz, ez annak köszönhető, hogy ez a minisztérium volt az egyetlen, ahol már végrehajtották a szükséges leépítéseket, emiatt most ezt a munkát megúszta a gazdasági miniszter.

A Miniszterelnöki Hivatal az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is jól jött ki az átszervezési hullámból: létszáma négy százalékkal bővül. A magyarázat: a mostani átszervezések részeként létrejövő s a kancelláriához irányítása alá tartozó egységes humánerő-gazdálkodási központ, amelynek állományát a minisztériumokból átirányított személyzetiseikkel töltötték föl.