A gépjárműveket jövőre súly helyett teljesítmény alapján adóztatják, többletforráshoz juttatva ezzel az önkormányzatokat. Az idei mintegy ötvenötmilliárd forintos bevételt tízmilliárddal fejelik meg – az autósok, motorosok rovására.

Pénteken búcsúzott hivatalosan a gépjárművekre kivetett súlyadó, legalábbis ekkor járt le az idei második részlet befizetési határideje. A gépjárműadó szabályai 2007 januárjától átalakulnak, a jelenlegi, súly alapján fizetendő adót felváltja a teljesítmény alapú adózás. Ez azt jelenti, hogy január 1-jétől kilowattonként háromszáz forintot kell majd fizetni. A szabályozás differenciálja az adó mértékét a jármű kora szerint. A háromszáz forintos adómérték a jármű négyéves koráig érvényes, ez után fokozatosan csökken: négyévente hatvan-negyven forinttal. A 16 évesnél idősebb járművekre egységes adó vonatkozik, ez százhúsz forintot jelent kilowattonként. A kormány indoklása szerint az igazságosabb teherviselés miatt kellett átalakítani a szabályozást.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy jövőre sokkal többe kerül majd bivalyerős motorokat fenntartani. A nagy teljesítményű sportmotoroknál hatalmas különbséget okoz majd a változás. Most ezeknek a motoroknak jellemzően néhány ezer forint a súlyadójuk. Jövőre viszont szélsőséges esetben akár a tíz-tizenötszöröse is lehet a teljesítmény alapján kivetett adó mértéke.

Noha egy alsó középkategóriás autó súlyadója jelenleg nem éri el az évi tízezer forintot, az önkormányzatoknak ez az adónem a második legfontosabb bevételi forrásává vált, csak az idén mintegy 54-55 milliárd forint kerül ily módon a helyhatóságokhoz. Ennél jóval nagyobb bevételt a helyi iparűzési adó jelent, ebből csak az idén 334 milliárd forint kerülhet a mintegy 3200 település bankszámlájára. Az államháztartás egyensúlyi problémái miatt lekerült a napirendről az iparűzési adó 2008-as megszüntetése, pedig elképzelhető, hogy fenntartása ellentétes az unió irányelveivel. Igaz, ezt még nem mondta ki az Európai Bíróság, de több ilyen beadvány is fekszik a luxembourgi testület előtt.

A kormány tervei szerint 2008-tól bevezetik vagyon alapú egységes ingatlanadót, amely eredetileg a súlyadó felváltására lett volna hivatott, ám a dolgok jelen állása szerint a két adónem több évig is párhuzamosan gyarapíthatja majd az önkormányzatok kasszáját.