2006. december végéig több mint 44 ezer pályakezdő igényelt Start-kártyát. Az APEH összesítése alapján a kiadott kártyák száma is közel 43 ezer. Különösen a fővárosban és környékén, Kelet-Magyarországon és a Kisalföldön népszerű a program.

Budapesten 7433, Pest megyében 4653 kártyaigénylés érkezett be. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint háromezer kérelem, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyében 2500 körüli a Start-kártyák iránti érdeklődés. A programban a pályakezdőket foglalkoztató munkáltatók nem fizetnek két évig tételes egészségügyi hozzájárulást, az első évben 15 százalékos, a második évben 25 százalékos a járulékfizetési kötelezettség.

A pályakezdők munkaerő-piaci elhelyezkedését sikeresen elősegítő Start program jövőre újabb hátrányos helyzetű társadalmi csoportok munkába állásához nyújt támogatást: a Start Plusz és a Start Extra programnak várhatóan 4,1 milliárd forint lesz a forrásigénye, 2008-ban a kormány csaknem 14 milliárd forinttal számol. Ha az országgyűlés tavasszal elfogadja a törvényjavaslatot, a programok 2007. július 1-jével indulnak.

A Start Plusz kártyát a javaslat szerint a gyermekgondozási segély (gyes), a gyermekgondozási díj (gyed), illetve a gyermeknevelési támogatás (gyet) folyósításának megszűnését követően, vagy a gyermekgondozási segély folyósítása mellett munkát vállaló személyek, valamint tartósan állást kereső személyek válthatnák ki. A Start Extra elnevezésű kártyára jogosultak az ötven év feletti, vagy legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező tartósan állást kereső személyek.

A Start Plusz kártya tulajdonosát foglalkoztató munkáltatóknak az első évben nem kell megfizetniük a tételes egészségügyi hozzájárulást, valamint a társadalombiztosítási és munkáltatói járulék helyett csak 15 százalékos a járulékfizetési kötelezettség. A második évben ugyancsak nem kell fizetnie a tételes egészségügyi hozzájárulást, a járulékfizetési kötelezettség pedig 25 százalék.

A Start Extra kártya tulajdonosát alkalmazó munkáltatóknak ugyancsak nem kell fizetni két évig a tételes egészségügyi hozzájárulást, az első évben viszont teljes járulékmentességgel foglalkoztathatják a kedvezményezetteket, a második évben is csak 15 százalék a járulékfizetési kötelezettségük.

A kártyák két éves érvényességi ideje alatt egymást követően több munkáltatónál is érvényesíthető a kedvezmény. A kedvezményeket és a tervezett újabb kedvezmények kiegyenlítését is a Munkaerő-piaci Alap finanszírozza.