A Symantec nevű internetes biztonsági cég által készített felmérés szerint egyre több gyógyszert és egyre kevesebb felnőtt tartalmat hirdetnek, továbbá új technikákat is bevetnek a spammerek.

A netes biztonsággal foglalkozó vállalat szerint bár továbbra is sok spam kering a világhálón, azokban már nagyon kevés a felnőtteknek szánt tartalom. Úgy tűnik, hogy a spammereknek egyre kevésbé éri meg ilyen “termékeket” felajánlani, mert a múlt hónapban minden eddiginél kevesebb, mindössze három százalék volt a korhatáros tartalmú levélszemét aránya.

Ezzel összhangban egyre nő az egészségügyi vagy általános kereskedelmi termékeket reklámozó spamek száma. Jelentős még a pénzügyi vagy internetes szolgáltatásokat felajánló üzenetek aránya (21 és 15 százalék). Elektronikus bűncselekmények (internetes csalás, phishing) elkövetésére a levélszemét körülbelül nyolc százaléka volt alkalmas.

A spammerek új technikákat is bevetnek a védelmi rendszerek kijátszása érdekében: egyrészt küldeményeikben igyekeznek olyan szavakat elhelyezni, amelyek egy normál levelezés látszatát keltik, másrészt pedig képeket ágyaznak be a szövegbe.