Oroszország gazdasága teljes mértékben alkalmazkodott a szankciós környezethez az orosz gazdaságfejlesztési miniszter szerint, így most már mindegy, hogy idén vagy tíz év múlja oldja-e fel a Nyugat a büntetőintézkedéseket.

Alekszej Uljukajev az orosz parlament alsóházában kijelentette, hogy az orosz gazdaság tavaly júniusban érte el a mélypontot. Az azóta eltelt nyolc hónapban havi összevetésben 0,1 százalékkal vagy csökkent, vagy bővült a bruttó hazai termék, egyensúlyba került a gazdaság.

“Ez nagyon labilis egyensúly, de már nyolc hónapja élünk ezek között a körülmények között” – mondta a miniszter, aki arra számít, hogy a válság nem húzódik el hosszan, bár az alacsony olajárak időszaka még évekig eltarthat. Oroszországnak fel kell készülnie arra, hogy a hordónkénti 40-50 dolláros ár hosszú ideig megmarad – tette hozzá.

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint Uljukajev elmondta azt is, nagyon valószínűnek tartja, hogy az idei második fél évben már növekedni fog a gazdaság és az ipari termelés. Az éves infláció idén 7,5 százalékra csökken, 2018-ban pedig 5,5 százalékra mérséklődik.

Az olajárak összeomlása és a nyugati szankciók együttesen azt eredményezték, hogy az orosz gazdaság tavaly mély recesszióba süllyedt. A nyáron már a stabilizálódás jelei mutatkoztak, és a kormány reményei szerint az idén növekedésnek indul a gazdaság.

Tavaly 3,7 százalékkal zsugorodott az orosz hazai össztermék, míg 2014-ben 0,7 százalékkal növekedett.