Csaknem három és félezer orosz állampolgár csatlakozott a terroristákhoz a Közel-Keleten – jelentette ki Jurij Csajka orosz főügyész a szövetségi törvényhozás alsóházában.

Csajka a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság értesüléseire hivatkozva hozzátette, hogy a szíriai konfliktus kezdete óta a terroristák oldalára állt oroszországi személyek közül több százan, a haláltól tartva vagy más okok miatt, visszatérnek a hazájukba. 
    

Nyikolaj Bordjuzsa, a több szovjet utódállamot tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) főtitkára kedden arról beszélt, hogy az Oroszországot, Örményországot, Fehéroroszországot, Kazahsztánt, Kirgizisztánt és Tádzsikisztán tömörítő ODKB tagállamaiból nagyjából tízezer ember harcol Szíriában, s pontos adataik vannak arról, hogy melyik országból hányan. A főtitkár arra is kitért, hogy a titkos szolgálatok nyilván tartják a Szíriából visszatérő személyeket, akik hazatérésüket követően részt vesznek országaikban a “terrorista alvilág” megszervezésében.
    

Csajka azt is elmondta, hogy az orosz hatóságok idén Jekatyerinburg, Moszkva és Krasznojarszk zsúfolt pontjai ellen tervezett terrortámadásokat akadályoztak meg. 
    

A főügyész az állami dumában az javasolta, hogy tiltsák meg a vallási szervezetekben való munkát az olyanok számára, akiket korábban terrorizmus és szélsőségesség miatt elítéltek. Azt is kérte a honatyáktól, hogy erősítsék meg az szélsőséges cselekedetekre uszító weboldalak elleni nem bírósági fellépés törvényi megalapozottságát.
    

Az orosz hatóságok eddig több mint 30 ezer weboldalt tiltottak be, közülük több mint ezret nem bírósági eljárás keretében, a főügyészség követelésére. A betiltott anyagok listája az igazságügyi minisztérium összesítése szerint 3560 tételt tartalmaz.