Nemzetközi szövetséget hoz létre az Európai Unió, Argentína és Mongólia a kínzóeszközök és a halálbüntetés céljából használt áruk kereskedelmének beszüntetéséért – jelentette be Brüsszelben Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos.

“A nemzetközi jog minden körülmények között tiltja a kínzást, azonban ennek ellenére világszerte forgalmaznak halált vagy fájdalmat okozó eszközöket. Ezek közé tartoznak a fémtüskés rendőrbotok, az elektromos sokkolóövek, az emberek kivégzéséhez használt vegyi anyagok és a hozzájuk tartozó automatikus fecskendőrendszerek” – mutatott rá közleményében az Európai Bizottság.
    

“Ezen eszközök semmilyen mást célt nem szolgálnak, mint hogy velük szörnyű fájdalmat okozzanak és embereket öljenek. Semmiképpen nem engedhetjük, hogy az ilyen termékeket ugyanúgy forgalmazzák, mint az összes többi hétköznapi árucikket” – közölte Malmström. Hozzátette: ideje konkrét lépéseket tenni az ilyen “alantas célú” kereskedelem megszüntetése érdekében.
    

A tájékoztatás szerint a szövetség hivatalosan szeptember 18-án alakul meg New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésének ülésszaka alatt, és a várakozások szerint mintegy ötven ország csatlakozik majd hozzá, Afrikából, Amerikából, Ázsiából és Európából egyaránt.
    

A brüsszeli testület kiemelte: jó példa, hogy részben a szigorúbb uniós szabályozásnak köszönhetően mára nehezebbé és drágábbá vált a halálos méreginjekciókhoz használt szerek beszerzése.