Elfogadta az Országgyűlés pénteken a békepárti határozati javaslatot, amelyet az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán nyújtottak be a Fidesz és a KDNP képviselői.

A határozattal – amelyet 130 igen és 24 nem szavazat mellett szavaztak meg a képviselők –

az Országgyűlés kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, és rögzíti: azt várja el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjen fel, és kerülje azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak.

A dokumentum elítéli Oroszország katonai agresszióját és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez.

Leszögezi, hogy csak azonnali tűzszünettel, tárgyalásokkal és békével lehet életeket menteni.

“A 2022-es választások és a szankciókról szóló konzultáció eredményei egyértelműek: a fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség” – áll a határozatban.

A dokumentum szerint ezzel szemben “Európa a háborúba sodródás napjait” éli, az Európai Parlament további fegyverszállításokat követel, a tagállamok egy része pedig már el is kötelezte magát emellett. “Ezek a lépések világháborúhoz vezethetnek” – figyelmeztetnek.

Rögzítették azt is: a Brüsszelben elfogadott gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, sőt a szankciók eredményezte magas energiaárak megfizetésével Európa finanszírozza Oroszország háborúját. A határozat ezért ellenzi azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét, elfogadhatatlannak nevezve, hogy Európa, és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.

A dokumentumban a parlament felkérte a kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az ukrajnai menekültek megsegítését, és arra is felhívják a figyelmet, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget.

Megerősítették:

Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja, és mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében.

Felszólították a magyar közéleti szereplőket, hogy tartózkodjanak az olyan állásfoglalásoktól és politikai akcióktól, amelyek jelentős gazdasági károkat okozhatnak vagy Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik.