Medgyessy: Magyarország elégedett lehet az alkotmányról kötött megállapodással

2004.06.19. MTI

Magyarország elégedett lehet az EU első alkotmányos szerződéséről a kormányközi konferencia (IGC) csúcsszintű fordulóján pénteken este létrejött megállapodással - jelentette ki az ülés után Medgyessy Péter miniszterelnök.

A kormányfő szerint kiegyensúlyozott, a nemzeti érdekek érvényesítését is lehetővé tévő, átlátható alkotmány született, amelynek kidolgozásában és elfogadásában sikerült érvényre juttatni a magyar érdekeket.

Az alkotmányos szerződés megszületése európai siker, s ennek részeként Magyarország sikere is. Bebizonyosodott, hogy 25 ország képes együttműködni és közös megoldásokat találni - mondta a miniszterelnök. Nehéz tárgyalások árán ugyan, de sikerült olyan hatékony megoldásokat találni, amelyek szavatolhatják a tagállamok egyenjogúságát. Fontos azonban annak szem előtt tartása is, hogy az alkotmány csak keretet ad, amelyet meg kell tölteni tartalommal, gyakorlati intézkedésekkel - tette hozzá.

A Magyarország számára fontos eredmények közül Medgyessy Péter kiemelte: hosszú és kemény viták eredményeként sikerült elérni, hogy az alkotmány bevezetőjének a szövegébe bekerüljön egy utalás a kisebbségek jogainak védelméről. Megállapodás született továbbá arról, hogy az úgynevezett megerősített együttműködésnek nyitottnak kell maradnia később csatlakozó tagállamok előtt is. A védelempolitikában sikerült elkerülni az EU és a NATO közötti párhuzamosságok kialakulását, illetve a cselekvőképes európai kül- és biztonságpolitika feltételeinek a megteremtését.

Bővebben az MTI-n:
http://www.hirek.mti.hu/cikk/23340/

  • kapcsolódó anyagok
EU-ALKOTMÁNY