A belügyi tárca februárban újra kezdeményezi a választási törvény módosítását, immár a kétkérdéses népszavazás tanulságainak figyelembe vételével – mondta a belügyminiszter.

A jogszabály módosítására mindenképpen szükség van, miután korábban az Alkotmánybíróság is kijelölte, milyen területen kell még szabályozni – mondta Lamperth Mónika. Emlékeztetett arra, hogy a kérdést korábban már többször is négypárti tárgyalásokra terjesztették elő, de a Fidesz ellenállása miatt végül nem sikerült a jogszabály átfogó módosítása. A december 5-i népszavazás újraszámlálása kapcsán a belügyminiszter úgy vélte, hogy Patrubány Miklósnak, a voksok újraszámolását kérő Magyarok Világszövetsége elnökének bocsánatot kell kérnie a köztisztviselőktől a kijelentéseiért.