Az Európa Tanács kifogásai a cseh kisebbségi törvénnyel szemben

2001.06.13. MTI

A cseh törvények ugyan megfelelő módon védik a nemzeti kisebbségeket, de az egyének megkülönböztetését egyelőre még nem tudják teljes mértékben megakadályozni - állapította meg az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményével foglalkozó szakértői tanácsadó bizottság.

A bizottság álláspontját keddi ülésén vitatta meg a cseh kormány mellett működő nemzetiségi tanács. A testület foglalkozott a kisebbségvédelmi törvénnyel, amely orvosolja az európai szakértők kifogásainak egy részét - nyilatkozta Jan Jarab, a nemzetiségi tanács elnöke, a kormány emberi jogi biztosa kedden este.

A kisebbségvédelmi törvényt májusban fogadta el a képviselőház, s várhatóan rövidesen a szenátus is áldását adja rá. Erre valószínűleg még azelőtt sor kerül, hogy a cseh kormány választ adna az ET szakértőinek kifogásaira. Az egyének jogvédelmét például azzal erősítik, hogy a büntetőtörvénykönyv másképpen és szigorúbban fogja meghatározni a rasszista indítékú megkülönböztetést - jegyezte meg az emberi jogi biztos.

Jarab szerint az ET szakértői bizottsága kedvezően értékelte, hogy Prága a csehországi kisebbségek helyzetét bemutató 1999-es jelentésében reális képet adott a helyzetről, és semmit sem titkolt el. Az európai szakértők azt is méltányolták, hogy Prága igyekszik javítani a roma kisebbség oktatásügyének színvonalán.

Az emberi jogi biztos úgy vélekedett: bár a cseh kisebbségvédelmi törvény nem tökéletes, meggyőződése, hogy elfogadására és életbe léptetésére szükség van. Hangsúlyozta: a törvény nem a nemzeti kisebbségek kötelességeit, hanem jogait foglalja egységes keretbe.

  • kapcsolódó anyagok
KISEBBSÉGI JOGOK