Nemzetközi versenyjogi konferencia európai bírók számára

2005.11.18.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közösen megalapított OECD Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ és az Európai Versenyjogi Bírók Szövetsége 2005. november 18 és 19-én nagyszabású nemzetközi konferenciát rendez versenyjoggal foglalkozó európai bírók számára.

A kétnapos konferencia célja, hogy a résztvevők számára jogesetek bemutatásán keresztül részletes képet adjon az európai versenyjog témakörében az erőfölénnyel való visszaélés eseteiről. Mindemellett a résztvevőknek lehetőségük nyílik közvetlen tapasztalatcserére is, amely a jövőbeni szorosabb együttműködés alapozza meg.

A konferenciára mind a 25 tagállamból érkeztek résztvevők, Magyarországról nagyobb számban, illetve a csatlakozás előtt álló államok is képviseltetik magukat ezen a színvonalas szakmai eseményen. Az előadók versenyjoggal foglalkozó gyakorlati és elméleti szakemberek, akik különböző országok különböző intézményeiből érkeztek. A magyar versenyhivatal egyik munkatársa is az előadók sorában szerepel.

  • kapcsolódó anyagok
VERSENYJOG