Orbán felezne a parlamentben

2005.12. 2. Magyar Hírlap online / Joó Hajnalka

Újabb javaslattal állt elő a Fidesz elnöke, az olcsóbb állam érdekében megfelezné a parlamenti és az önkormányzati képviselők számát. Orbán Viktor mindössze azt felejtette el, hogy pártja 193 helyett 286 fős parlamentről tárgyal a többi frakcióval.

Nem támogatják a pártok Orbán Viktor javaslatát, a Fidesz elnöke tegnap azt mondta: a parlamenti és önkormányzati képviselők számát is a felére kell csökkenteni. Az MSZP, az SZDSZ, az MDF és a Fidesz szakértői nyár eleje óta egyeztetnek a kisebb parlamentről, és bár a végső megoldást egyelőre nem sikerült megtalálniuk, abban nincs köztük vita, hogy az ideális egy 260-290 fős országgyűlés lenne a mostani 386 fős helyett. A Fidesz - a párt négy hete ismertetett javaslata szerint - 286 fős parlamenttel kalkulál, ez 93-mal lenne nagyobb annál, amelyről tegnap Orbán beszélt.

Mivel az ellenzéki párt választási szakértőjét, Salamon Lászlót lapzártánkig nem sikerült elérni, csak találgatni lehet, vajon a Fidesz elnöke nem volt tisztában pártja álláspontjával, vagy valóban új alapokra helyezné a tárgyalásokat.

A felvetéssel egyelőre a többi párt sem nagyon tud mit kezdeni. Az MSZP szakértője, Wiener György emlékeztetett ugyan, hogy a Fidesz elnöke már 1991-ben is kétszáz fős parlamentet javasolt, az ellenzéki párt mostani, 286 fős koncepciója szerinte sokkal reálisabb. Egy 193 fős országgyűlés az arányos képviselet sérülése nélkül szerinte csak tisztán listás választási rendszer esetén lenne kivitelezhető, de az egyéni körzetekben erős Fidesznek éppen a több egyéni körzet az érdeke.

Az SZDSZ Gulyás József ügyvivő szerint minden megoldásnak örül, amellyel kisebb lehet a parlament, a modellszámítások nélküli Orbán-ötletet viszont egyelőre nem tartja többnek választócsalogató fogásnál. Féja András, az MDF szakértője megdöbbent a felvetésen, a kétszáz fő alatti parlamentet szerinte csak a választási rendszer teljes átalakításával lehet megoldani, a tárgyalásokon viszont épp a Fidesz zárkózott el leginkább a mostani szisztéma jelentős átszabásától.

Orbán javaslatának másik részét, az önkormányzati képviselők számának megfelezését néhány hete Áder János frakcióvezető is felvetette, az ötletgazda azonban az SZDSZ volt, éppen egy hete nyújtott be egy erről szóló előterjesztést. A szabad demokraták tegnap örömüket fejezték ki, mert javaslatukat a Fidesz elnöke magáévá tette. Egyébként Áder októberi kijelentése mögött a pártelnökéhez hasonlóan szintén nem állt kidolgozott koncepció. Szakértők szerint pedig a képviselők számát sem automatikusan felére, hanem településtípusonként eltérő módon kell csökkenteni.

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ