Pedofília: házkutatás már állami intézményeknél is

2006.02.21. Magyar Hírlap online / Gaál Zoltán

Tizenegyezer pedofil jellegű bűncselekmény miatt indított nyomozást a rendőrség az elmúlt évben. A kiskorúakról készült pornográf fotókat nem csak otthon, hanem munkahelyen is letöltöttek, az érintettek között segédmunkás ugyanúgy megtalálható, mint orvos vagy rendőr.

Mind több munkájuk akad rendőröknek az internetről letöltött kiskorúakat ábrázoló obszcén feltételek miatt. Míg 2003-ban nyolcvan ilyen jellegű bűncselekményről szereztek tudomást, egy évvel később már 5800 gyermekről készült felvételt foglaltak le a hatóságok. Tavaly pedig ez a szám is megduplázódott, meghaladta a tizenegyezret.

Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő a Magyar Hírlapnak megerősítette, hogy az éves bűnügyi statisztikák jelentős tényezőjévé vált a tiltott pornográf felvételekkel való visszaélés bűntette. Az még nem büntetendő, ha valaki csupán megtekinti a felvételeket, de a Btk. szerint azzal szemben el kell járni, aki készíti, letölti, tárolja, publikálja, vagy kereskedik a fotókkal. A tízezer feletti szám azt jelenti, hogy ennyi gyermek szerepel a lefoglalt fotókon, videófelvételeken. Ilyenformán egy tetteshez, illetve eljáráshoz adott esetben több tucat, vagy akár több száz bűncselekmény is társítható.

Tóth Ferenc alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság osztályvezetője azt mondta, hogy tavaly 59 nyomozás indult a fővárosban. A gyanúsítottak összesen 3500 bűncselekményt követtek el a fentebb említett tizenegyezerből. A rekordernek ezer gyermek képeit tartalmazó archívuma volt. A rendőrök főként külföldi jelzés alapján indítanak eljárást. Alig hat hónapja az olasz rendőrség jelezte, hogy huszonhét magyar IP-címről töltöttek le egy olasz pedofil honlapról képeket. Azóta már kaptak értesítést spanyol, német és a holland kollégáktól is.

Az esetek többségében egyértelműen megállapítható, hogy az adott IP címen bejegyzett számítógép hol található. A nyomozók ilyenkor megjelennek a helyszínen, házkutatást tartanak, lefoglalják a számítógépet és adathordozókat. Újabban a magánlakások mellett egyre többször kénytelenek felkeresni cégeket, hivatalokat, sőt állami intézményeket is.

A gyanúsítottak 98 százaléka férfi, de folytattak már eljárást nem egy nő ellen is. Hallgattak már ki segédmunkást és értelmiségit, jogászt és orvost is. Az alezredes nem titkolta, hogy rendőrt is buktattak már le kollégái.

A nyomozók feladata, hogy kiderítsék, ki töltötte le a képeket, videókat. Egy családon belül viszonylag könnyű kideríteni, ki nyomta meg az enter billentyűt, egy céges gépen esetében már két-három hónapig is eltarthat a beazonosítás.

A sértettek, vagyis a képen szereplő gyermekek többsége feltehetően külföldi. Ám akadt arra is sajnálatos példa, hogy Magyarországon készült fotókat foglaltak le, ilyenkor igyekeznek felkutatni a gyermekeket is.

A bíróságok általában 60-100 ezer forint közötti összeggel büntetik azokat, akik csupán letöltötték a fotókat. Ám a készítők és kereskedők akár felfüggesztett börtönre is számíthatnak. Az utóbbi időben több példa is akadt arra, hogy előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egyes gyanúsítottakat.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
PEDOFILIA