Egy amerikai technológiai szervezet kifogásainak adott hangot azzal az új francia törvénnyel kapcsolatban, amely megköveteli, hogy a digitálisan lejátszható zeneműveket forgalmazó cégek a versenytársaik lejátszóin is hallgatható termékeket kínáljanak.

Az Americans for Technology Leadership nevű szervezet szerint a versenytársak hangformátumainak interoperabilitását megkövetelő törvény „támadás a szellemi tulajdonjogok ellen”.

A szervezet, melynek például a Microsoft is tagja, annak ellenére fejezte ki nemtetszését az új törvénnyel kapcsolatban, hogy annak végleges változatát a nagy technológiai cégek véleményének figyelembe vételével alakították ki.

„A törvény végleges formájában ugyan kevésbé szigorúbb, mint az eredeti tervezet volt, de még így is a szerzői jogokra tekintet nélkül született meg” – mondta Jim Prendergast igazgató.

A törvény gyakorlatilag azt írja elő, hogy az iTunes és más letölthető zenéket kínáló forgalmazók olyan anyagokat forgalmazzanak, melyek versenytársaik készülékein is lejátszhatók.