Ezt nem hagyhatják

2006.09.15. Piac & Profit

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ismételten hangsúlyozza, hogy elutasítja a jogállami követelményekkel össze nem egyeztethető szabályozási megoldások alkalmazását.

Az Új Egyensúly Program keretében elkészített rendkívül bonyolult és átláthatatlan törvénycsomag hatályba léptetésével nem várták meg az adóév, egyben a tárgyév végét, nem biztosítottak kellő időt a vállalkozásoknak az átállásra, üzleti és életviszonyaik megváltoztatására. A törvénycsomag 2006. szeptember 1. napi hatálybalépésével sérült a kiszámíthatóság, az előreláthatóság és a jogbiztonság alkotmányos követelménye.

A Szövetség nem fogadhatja el és nem is fogadja el azt a feltételezést, hogy a magyar vállalkozások döntő többsége tevékenységének eredményét eltitkolja, s erre hivatkozva a végrehajtó hatalom (a kormány) a "kollektív bűnösség" elvét gyakorlattá fejlesztve - a bizonyítási teher megfordításával és az ártatlanság vélelmének figyelmen kívül hagyásával - sejtéseken és feltételezéseken nyugvó adóelvonási gyakorlatot érvényesítsen. Ezért
  • a.) alkotmányellenesnek tartja a jogbiztonság súlyos megsértését,
  • b.) kifogásolja az érvényes legkisebb havi munkabér (minimális bér) összegének kétszeresére emelt járulékalap érvényesítését. Vitatható az erre vonatkozó döntés évközi és hatásvizsgálattal alá nem támasztott hatálybaléptetése, ezért Szövetségünk szorgalmazza az idevonatkozó törvényhely megsemmisítését.
  • c.) elutasítja az ún. elvárt adó jogintézményének bevezetését.

Az adónem létét, jogrendünkbe való illeszthetőségét a VOSZ a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságához benyújtott beadványában kérdőjelezi meg. (A nem EU-konform - árbevétel alapú - iparűzési adó alkalmazása mellett elfogadhatatlan számunkra egy újabb, nem a gazdasági teljesítményen, hanem bizonytalan feltevésen nyugvó adónem bevezetése.)
Indítványákban - mindhárom tétel esetében - a jogbiztonság súlyos sérelmét látja a szövetség fennállni és csak a visszamenőleges hatályú megsemmisítés eredményezheti az alkotmánysértés előtti állapot helyreállítását.

  • kapcsolódó anyagok
KÖZTERHEK