Megtévesztésre alkalmasak voltak a Biovit Pharma potencia zavarok javítására szolgáló termékeinek reklámjai

2006.10.25. Jogi Fórum / GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2006. október 19-én tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Biovit Pharma Kft. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított azáltal, hogy a „VigRX for Men” elnevezésű kapszuláról honlapján, a terméket népszerűsítő reklámanyagokon, és a termék külső csomagolásán a készítmény termékkategóriájának nem megfelelő kijelentéseket téve gyógyhatás hamis látszatát keltette. A Biovit Pharma Kft. jogsértő magatartásáért 2 millió Ft versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

A GVH által lefolytatott versenyfelügyeleti eljárás tárgyát a Biovit Pharma Kft. azon tájékoztatásai képezték, melyekkel az általa forgalmazott „VigRX for Men” elnevezésű kapszulát kívánta népszerűsíteni.
A versenytörvény szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. A fogyasztók megtévesztésének minősül, ha az áru ára, lényeges tulajdonsága – így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja – tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak. A vállalkozás által használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e.
A versenytörvény ezen rendelkezései a gazdasági versenyt oly módon óvják, hogy nem engedik tisztességtelenül befolyásolni a fogyasztói döntés mechanizmusát. A tisztességtelen befolyásolás kihat vagy kihathat a fogyasztók, a versenytársak, illetve az azonos vagy egymást ésszerűen helyettesítő termékek közötti választásnak a folyamatára, s ezáltal a verseny alakulására. A versenyjogi relevancia megállapításához ugyanakkor nem kell a kedvezőtlen piaci hatásnak ténylegesen bekövetkeznie, elegendő, hogy a magatartás alkalmas legyen ilyen hatás kiváltására.

Mindazok a vállalkozások, amelyek az emberi egészséget gyógyító, de egyben veszélyeztető termékeket kívánnak forgalomba hozni, az erre hivatott szakhatóságnál kötelesek terméküket megvizsgáltatni, mely azután határoz arról, hogy az adott termék a gyógyszerek, illetőleg gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékek kategóriájába tartozhat-e. Azok a vállalkozások, amelyek a jogszabályok szabta utat megkerülik, nem állíthatják termékeikről azt, hogy annak gyógyhatása van. Ha mégis ezt teszik, akkor tisztességtelen előnyre tesznek szert olyan vállalkozásokkal szemben, amelyek a szabályokat betartva, a kapcsolódó engedélyeztetési és egyéb költségeket (terheket) is vállalva járnak el.

A GVH Versenytanácsa – a fentiek fényében – határozatában rámutatott, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas, – s ily módon a versenytörvénybe ütközik – a Biovit Pharma Kft. azon magatartása, mely a „VigRX for Men” elnevezésű kapszuláról honlapján, a terméket népszerűsítő reklámanyagokon, és a termék külső csomagolásán a készítmény termékkategóriájának nem megfelelő kijelentéseket téve gyógyhatás hamis látszatát keltette.

A GVH a Biovit Pharma Kft.-t jogsértő magatartásáért 2 millió Ft versenyfelügyeleti bírsággal sújtotta.

(Vj-86/2006. számú ügy)

  • kapcsolódó anyagok
VERSENYJOG