Február 22-ig kell megkapniuk a választásra jogosult állampolgároknak az értesítést arról, hogy szerepelnek a névjegyzékben, és március 9-én melyik választókörben adhatják le voksukat – mondta Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője.

Aki nem kap értesítést jövő hét péntekig, az a területileg illetékes jegyzőhöz fordulhat. Azok, akik már tudják, hogy a szavazás napján nem tartózkodnak az országban, azok ne várjanak az értesítőre, hanem mielőbb kérelmezzék a külképviseleti névjegyzékbe vételt a helyi jegyzőnél, hiszen ennek a határideje is február 22.

A kérelmet az iroda honlapjáról lehet letölteni, ahonnan megtudható az is, hogy a külföldön szavazó pontosan hol és mikor adhatja le voksát. Aki a szavazás napján Magyarországon, de nem a lakóhelyén tartózkodik, az igazolással szavazhat a megjelölt település kijelölt szavazóhelyiségében. A kérelmet március 4-ig kell benyújtani a lakóhely szerinti választási irodához.

“A referendumon szereplő három kérdést három eltérő színű szavazólapon kapják majd meg a szavazók” – mondta Rytkó Emília. Bár a referendumnak érvényességi, tehát részvételi küszöbe nincs, a népszavazás csak akkor eredményes, ha az adott kérdésre az összes választásra jogosult állampolgárnak legalább huszonöt százaléka azonos választ ad.