Nagyon ritkán fordul elő, hogy Magyarországon élő uniós és harmadik országbeli állampolgárokat egészségi okokból kiutasítanak az országból; de a kiutasításnak nem az az oka, hogy az illető külföldi például HIV-fertőzött vagy tbc-s, hanem az, hogy nem veti alá magát a kötelező egészségügyi kezelésnek – mondta el a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója, Végh Zsuzsanna.

Az MTI annak kapcsán kérdezte a BÁH főigazgatóját, hogy az Európai AIDS Kezelési Csoport (EATG) közlése szerint hét nemzet – Brunei, Omán, Katar, Szudán, Dél-Korea, Egyesült Arab Emirátusok és Jemen – tiltja meg a HIV-fertőzöttek belépését az országukba, és körülbelül 30 állam – köztük Magyarország, Észak-Korea, Szingapúr, Tajvan, Egyiptom, Srí Lanka és Oroszország – pedig kiutasítja azokat a külföldieket, akiknek szervezetében megtalálják a vírust.

Végh Zsuzsanna elmondta: harmadik országból származók esetében az idegenrendészeti hatóság megtagadhatja a tartózkodási engedély kiadását, a már kiadott engedély meghosszabbítását vagy vissza is vonhatja a kiadott tartózkodási engedélyt, ha a külföldi közegészségügyet veszélyeztető betegségben szenved és nem veti alá magát a kötelező és rendszeres egészségügyi ellátásnak.

A közegészségügyet veszélyeztető betegségeket és kórokozó hordozó állapotokat egy 2007-es egészségügyi miniszteri rendelet határozza meg. Eszerint ilyennek minősül a tuberkulózis (tbc), a HIV-fertőzés, a luesz, a hastífusz és paratífusz baktériumhordozó állapota valamint a hepatitis B.

Tehát nem azért utasíthatják ki az országból, mert beteg, hanem mert megsérti az egészségügyi előírásokat, ezáltal tartózkodása veszélyezteti vagy sérti a közegészségügyet – hangsúlyozta a főigazgató. Hozzátette: tudomása szerint idén még nem volt ilyen és a korábbi években is mindössze 1-2 esetben fordult elő, hogy valakit emiatt az ország elhagyására köteleztek volna.

Az uniós állampolgárokkal kapcsolatban megjegyezte: az ő esetükben is lehetőség van a kiutasításra, ha közegészségügyet veszélyeztető betegségben szenvednek és nem vetik alá magukat a szükséges ellátásnak. Mint mondta, egy kivételt megfogalmaz a jogszabály: akkor nem lehet kiutasítani az uniós állampolgárt, ha bizonyíthatóan a Magyarországra érkezését követő három hónap után fertőződött meg.

A kiutasításról az egészségügyi hatóság kezdeményezésére dönt az idegenrendészet.