A 2009. július 17-i nyitórendezvénnyel – amelyen a résztvevőket Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkár és Györgyi Kálmán volt Legfőbb Ügyész, az IRM miniszteri tanácsadója és a program védnöke köszöntötte – megkezdődött az IRM Horváth Boldizsár Gyakornoki Program.

A tárca által szervezett és az 1867-es kiegyezést követő első igazságügy-miniszterről elnevezett program célja, hogy évente lehetőséget nyújtson a jogász, államigazgatási, rendőrtiszti, közgazdász és politológus felsőfokú tanulmányaikat folytató hallgatók számára az IRM tevékenységének megismerésére, szakmai képességeik, tapasztalataik elmélyítésére. A program során a kiválasztott 16 gyakornok szakirányú képzésben részesül, továbbá előre meghatározott rend szerint – a kijelölt mentor irányításával – részt vesz az IRM szervezeti egységeinek napi munkájában. A gyakornokok tanulmányi kirándulás keretében az Igazságügyi Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a Büntetés-végrehajtási Szervezet munkájával is megismerkednek. Az egyhónapos gyakornoki program augusztus 14-én ér véget.