Újabb két embert vett őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben hétfőn – erősítette meg az MTI információját kedden az NNI szóvivője.

Bartha László megerősítette azt is, hogy mindketten az egyetem dolgozói, de arról nem akart beszélni, hogy milyen beosztásban dolgoznak, és mi lehetett a szerepük a bűncselekményben. Annyit jegyzett meg, hogy még nem döntötték el, kezdeményezik-e előzetes letartóztatásukat.

Az MTI úgy értesült, hogy az újabb gyanúsítottak egyike az egyetem beszerzési osztályvezetője, a másik a helyettese.

Az NNI április óta folytat nyomozást bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozó iroda munkatársai mintegy húsz helyen tartottak házkutatást, több tárgyi bizonyítási eszközt lefoglaltak. Nyolc érintettet május végén fogtak el és vették őrizetbe, a bíróság pedig a múlt héten harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte őket.

A letartóztatottak között négy egyetemi dolgozó van: az intézmény gazdasági főigazgatója, informatikai igazgatója, egy beszerzésekért felelős munkatárs és egy tanácsadó. A másik négy gyanúsított a PTE három, informatikai termékekkel és irodaszerekkel foglalkozó beszállító cégének képviselője, egyikük korábban az egyetem alkalmazásában állt.

Az MTI az érintettek védőitől úgy értesült, hogy az NNI feltételezései szerint az egyetemi dolgozók pénzért jogtalan előnyhöz juttatták a három céget különböző beszerzések során. Az ezzel kapcsolatos gyanút titkos információszerzés tette megalapozottá.