Uniós jogba ütközik a Péti Nitrogénműveknek nyújtott állami támogatás - Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott

2013.02.27. Jogi Fórum / Európai Unió Bírósága

A Törvényszék elutasítja a Péti Nitrogénműveknek a Bizottság állami támogatás visszafizetését elrendelő határozata elleni keresetét - áll az Európai Bíróság ítéletében.

A Törvényszéknek a T-387/11. sz. Nitrogénművek Vegyipari Zrt. kontra Bizottság ügyben hozott ítélete

A Veszprém megyei Péten található Nitrogénművek vállalkozás Magyarország legnagyobb műtrágyagyártója. A cég a pénzügyi válság kirobbanása után, 2008. október 18-án leállította a termelését. Két hónappal később a magyar kormány bejelentette, hogy az állam a magyarországi műtrágyagyártás folytatásának biztosítása, valamint a munkahelyek megőrzése érdekében a termelés újraindítását és a működési költségeket fedező finanszírozás nyújtása révén megmenti a Nitrogénműveket.

E finanszírozási konstrukció keretében a 100%-os állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Nitrogénművek két hitelszerződést kötött, amelyekkel a péti cég összesen mintegy 88 millió euró összegű hitelhez jutott. Emellett a magyar állam kezességet vállalt e hitelek az MFB részére történő visszafizetésére.

Miután a Bizottság tudomást szerzett a Nitrogénművek megmentésére irányuló tervekről, a brüsszeli szerv vizsgálatot indított, melynek végén azt állapította meg, hogy a cég talpra állítása céljából kidolgozott finanszírozási konstrukció az uniós joggal össze nem egyeztethető állami támogatást tartalmaz. A Bizottság álláspontja szerint ugyanis a magyar cég a piacon elérhető kamatszinthez képest túl olcsón jutott a hitelekhez, ami jogosulatlan versenyelőnyhöz juttatta. Brüsszel ezért elrendelte az állami támogatás nyújtásának megszüntetését, illetve a már nyújtott támogatás visszafizetését.

A Nitrogénművek a Bizottság határozatát megtámadta a Törvényszék előtt.

A mai napon meghozott ítéletében a Törvényszék a Nitrogénművek által felhozott valamennyi jogi érvet alaptalannak találta, és elutasítja a vállalkozás keresetét.

A Törvényszék megállapítja, hogy a Bizottság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az MFB tevékenysége nem hasonlítható egy normál piaci körülmények között működő kereskedelmi bank tevékenységéhez. Ezzel kapcsolatban a Törvényszék kifejti, hogy az MNB egy közcélú fejlesztések finanszírozását végző olyan bank, amely ügyfeleinek kedvezményes kamatszinten nyújt hiteleket.

Emellett a Törvényszék rámutat arra, hogy az MFB-ben olyan mértékű az állami szerepvállalás nagysága, hogy e bank intézkedései lényegében a magyar állam intézkedéseiként tudhatók be. A Törvényszék e tekintetben megjegyzi, hogy az MFB tőkéjének 100%-a a magyar állam tulajdonát képezi, illetve, hogy a magyar hatóságok intenzív felügyeleti hatásköröket gyakorolnak a bank felett. A Nitrogénműveknek biztosított hitelek piacidegen voltára utal az a körülmény is, hogy azok nyújtására közvetlenül azután került sor, hogy a magyar állam nyilvánosan elkötelezte magát a vegyipari vállalkozás megmentése mellett.

A fenti körülményekre tekintettel a Törvényszék megállapítja, hogy a Nitrogénművek az uniós versenyszabályok megsértésével, olyan feltételek mellett jutott a kérdéses hitelekhez, amelyek elérésére a kereskedelmi bankoknál nem lett volna lehetősége.

A Törvényszék határozata ellen annak közlésétől számított két hónapon belül kizárólag jogkérdésekre vonatkozó fellebbezést lehet benyújtani az Európai Bírósághoz.

 

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA