Pénteken alakul meg az új büntetőeljárási törvény kodifikációs munkacsoportja – közölte a közigazgatási és igazságügy-miniszter hétfőn.

Navracsics Tibor nyilatkozatában azt mondta, hasonlóan a polgári törvénykönyv kidolgozásához, most is azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az egyetemi szféra és a jogalkalmazók legjobbjainak összeválogatásával kezdjék meg az új büntetőeljárási kódex kidolgozását. Úgy fogalmazott, mindenki érzi, hogy új büntetőeljárási szabályokra van szükség, részben a hatáskörök, illetve a felelősség pontosítása és tisztázása céljából.

Az igazságügy-minisztert egy másik jogszabálytervezetről is kérdezték; eszerint a külföldön üzemeltetett, de Magyarországon is elérhető internetes tartalmakat bírósági ítélet alapján “blokkolni lehetne”.

Navracsics Tibor arra a kérdésre, hogy a tervezetet a kuruc.infóra szabták-e, azt mondta, nem, azzal inkább a fiatalokkal szemben az interneten elkövetett szexuális bűncselekmények – köztük a pedofil bűncselekmények, a gyermekprostitúció közvetítése, a gyerekrabszolgaság – ellen akarnak fellépni.

Jelezte ugyanakkor, hogy a jogszabálynak lehet olyan hatása is, amely a közösségekkel szembeni sértést, uszítást is érintheti. A miniszter arról beszélt, ha a magyar bíróság például egy súlyosan uszító tartalmú cikk miatt elítél egy internetes oldalt, akkor Magyarországon elérhetetlenné lehet majd tenni a “komplett honlapot”.

Navracsics Tibort a trafiküggyel kapcsolatban is kérdezték. A miniszter erre utalva azt mondta, ha valaki bűncselekményt tapasztal a pályáztatással kapcsolatban, akkor tegyen feljelentést.

“Én önmagában valóban nem vagyok híve annak, hogy valaki rokonait üzletrészhez juttatja vagy visszaél esetleg egy olyan pozícióval, amelynek révén üzletrészhez juttathatja, de ebben az esetben ha hivatallal visszaélés vagy akár korrupció valósul meg, akkor élni kell a büntetőjog adta eszközökkel” – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy ő ezt a véleményét szóvá tette-e már kormányülésen vagy frakcióülésen, azt mondta: volt már olyan fórum, ahol szóvá tette, és volt, aki odafigyelt rá, és volt, aki nem annyira.