Cruz Villalón főtanácsnok szerint az adatmegőrzésről szóló irányelv összeegyeztethetetlen az Alapjogi Chartával. Mindazonáltal azt javasolja, hogy az érvénytelenség megállapításából eredő joghatásokat függesszék fel annak érdekében, hogy az uniós jogalkotó ésszerű határidőn belül megtehesse a megállapított érvénytelenség orvoslásához szükséges intézkedéseket.
A főtanácsnok indítványa a C-293/12. és C-594/12.. sz. egyesített ügyekben - Digital Rights Ireland Seitlinger és társai
Indítványában Pedro Cruz Villalón főtanácsnok úgy véli, hogy az adatmegőrzésről szóló irányelv teljes egészében összeférhetetlen az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt azon követelménnyel, miszerint az alapvető jogok gyakorlása csak „a törvény által” korlátozható.
A főtanácsnok szerint az irányelv az állampolgároknak a magánélet tiszteletben tartásához való alapvető jogába történő jelentős beavatkozást valósít meg azáltal, hogy a telefonos, illetve elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtóit az e hírközlések forgalmi és helymeghatározó adatainak gyűjtésére és megőrzésére kötelezi.
A főtanácsnok e tekintetben hangsúlyozza, hogy az ezen adatok feldolgozása hű és átfogó képet ad az egyének – szorosan a magánéletükhöz tartozó – magatartásának nagy részéről, sőt akár teljes és pontos leírást a privát személyazonosságukról. Egyébiránt fokozottan fennáll annak veszélye, hogy a megőrzött adatokat jogellenes, a magánéletet esetlegesen sértő, illetve tágabb értelemben véve tisztességtelen, vagy akár rosszhiszemű célra használják fel. Az adatokat ugyanis nem a hatóságok vagy azok ellenőrzése alatt állók őrzik meg, hanem maguk az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtói. Az irányelv ezenkívül nem írja elő azt, hogy az adatokat valamely tagállam területén kell őrizni. Ezek az adatok következésképpen a virtuális tér meghatározatlan helyein halmozódhatnak fel.
Erre a jelentős beavatkozásra tekintettel az irányelvnek mindenekelőtt meg kellett volna határoznia azokat az alapelveket, amelyek a gyűjtött és megőrzött adatokhoz való hozzáférésre és azok feldolgozására vonatkozó minimális garanciák megállapítását szabályozzák.
Az irányelv – amely egyébként nem szabályozza a gyűjtött és megőrzött adatokhoz való hozzáférést és azok feldolgozását – azonban a tagállamokra bízza e garanciák meghatározásának és rögzítésének feladatát. Az irányelv ezért nem felel meg annak a Chartában foglalt követelménynek, hogy az alapvető jogok gyakorlása csak a törvény által korlátozható. Ez a feltétel ugyanis túlmutat a pusztán formális követelményeken. Ezért amikor az uniós jogalkotó olyan kötelezettségeket keletkeztető jogi aktust fogad el, amelyek jelentős beavatkozást jelentenek az uniós polgárok alapvető jogaiba – mint az adatmegőrzésről szóló irányelv esetében –, akkor felelősen részt kell vállalnia abban, hogy legalább a szükséges garanciák meghatározására, rögzítésére, alkalmazására és a betartásuk ellenőrzésére vonatkozó alapelvek meghatározásra kerüljenek. Pontosan ennek meghatározása teszi lehetővé annak megállapítását, hogy ez az alapvető jogba történő beavatkozás konkrétan milyen mértékű, és hogy alkotmányosan elfogadhatóe.
Cruz Villalón főtanácsnok ezt követően úgy véli, hogy az adatmegőrzésről szóló irányelv nem egyeztethető össze az arányosság elvével, amennyiben arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák az adatok legfeljebb két évig történő megőrzését.
A főtanácsnok szerint az irányelv teljes mértékben jogszerű célra irányul, méghozzá a súlyos bűncselekmények kivizsgálása, felderítése és üldözése céljából gyűjtött és megőrzött adatokhoz való hozzáférés biztosítására, és megfelelőnek tekinthető, sőt – a velejáró garanciák fenntartásával – szükségesnek is tartható ennek a célnak az elérésére.
A főtanácsnok azonban nem talált a Bíróság elé terjesztett, az adatmegőrzési időtartam arányosságát védő különböző álláspontokban megfelelő igazolást arra, hogy a tagállamok által meghatározandó adatmegőrzési időtartam nem lehet kevesebb egy évnél.
A megállapított érvénytelenség időbeli hatályát illetően a főtanácsnok a felmerülő különböző érdekeket mérlegelve azt indítványozza, hogy az irányelv érvénytelenségének megállapításából eredő joghatásokat függesszék fel mindaddig, amíg az uniós jogalkotó megteszi a megállapított érvénytelenség orvoslása érdekében szükséges intézkedéseket, aminek ésszerű határidőn belül be kell következnie.
E tekintetben megállapítja, hogy egyfelől nem kétséges, hogy az alapvető jogok szóban forgó korlátozásával elérni kívánt végső célok fontosak, sőt sürgősek. A megállapított érvénytelenségek másfelől sajátos jellegűek. Egyrészt az irányelv azért érvénytelen, mert hiányzik a gyűjtött és megőrzött adatokhoz való hozzáférésre vonatkozó garanciák megfelelő szabályozása (törvényi minőség), amely azonban a tagállamok által elfogadott átültető intézkedésekkel kijavítható. Másrészt a tagállamok általában – miként az a Bíróság elé terjesztett információkból megállapítható – mértékletesen gyakorolják hatásköreiket a maximális adatmegőrzési időtartamra tekintettel.
Az indítványt a High Court of Ireland (Írország) és a Verfassungsgerichtshof (alkotmánybíróság, Ausztria) által kezdeményezett két előzetes döntéshozatali eljárás keretében terjesztették elő.
A High Courtnak a Digital Rights Ireland Ltd korlátolt felelősségű társaság, amelynek társasági szerződésében meghatározott célja a polgári és emberi jogoknak különösen a modern kommunikációs technológiákkal összefüggésben történő előmozdítása és védelme, valamint az ír hatóságok között folyamatban lévő jogvitát kell eldöntenie. E jogvita keretében a Digital Rights, amelynek állítása szerint tulajdonában áll egy mobiltelefon, arra hivatkozik, hogy az ír hatóságok jogellenesen kezelték, őrizték és ellenőrizték az általa folytatott hírközléshez kapcsolódó adatokat.
A Verfassungsgerichtshofnak három keresetről kell döntenie, amelyet Karintia tartomány, Michael Seitlinger és 11 300 felperes nyújtott be, akik arra hivatkoznak, hogy az osztrák távközlési törvény ellentétes az osztrák alkotmánnyal.
