Madarász Iván személyében 15 év után ismét olyan komponistát választott elnökének a zeneszerzők, szövegírók és írók jogdíjait kezelő Artisjus egyesület, aki a komolyzene területéről érkezett.

A több mint 12 ezer magyar zeneszerzőt, szövegírót, írót és zeneműkiadót képviselő szervezet ezzel a lépéssel a műfaji sokszínűséget és a különböző alkotók egységét kívánja szimbolizálni – olvasható az Artisjus hétfői közleményében.

A most hivatalba lépő elnök a 2012 elején megválasztott Victor Mátét váltja.

Az elnök ugyan nem rendelkezik kiemelt döntési jogkörökkel, de informális szerepe jelentős: mind a szerzők, mind a külvilág felé képviseli az egyesületet.

“Az elmúlt két év talán a legnehezebb volt az egyesület 18 éves történetében, hiszen úgy kellett megőrizni az alkotói közösség egységét, hogy közben több jelentős változás zajlott. Az elnöknek komoly szerepe volt azokban a tárgyalásokban, amelyek a jogkezelők kulturális támogatását a Nemzeti Kulturális Alaphoz irányító, megütközést és aggodalmat kiváltó törvénymódosítások miatt voltak szükségesek” – írja a közlemény.

Az 1949-es születésű Madarász Iván az alkotómunka mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára, oktatási területe a zeneelmélet, a szolfézs és az analízis. Kórusművek, kamarazenei művek, oratorikus művek, versenyművek és szimfonikus zenekari művek mellett négy opera és négy musical szerzője. A Magyar Zeneszerzők Egyesületének alapítója és elnökségi tagja, 1990-től az Artisjus vezetőségi tagja. 1992-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1998-ban Bartók-Pásztory-díjjal, 2005-ben a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület korábbi elnökei Petrovics Emil (1991-1999), Bródy János (1999-2012) és Victor Máté (2012-2014) voltak.