Az Országgyűlés ma öt előterjesztés vitájával folytatja munkáját, a képviselők egyebek mellett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi tevékenységéről is elmondhatják véleményüket.

Az ülésnap reggel 9 órakor kezdődik, az ÁSZ beszámolójának általános vitája az első napirendi ponton szerepel.
    

Ezt követően Montenegró NATO-csatlakozásának kihirdetéséről tartanak összevont vitát, majd a tőkepiac stabilitásának erősítését célzó kárrendezési intézkedések bevezetését tárgyalhatják. Utóbbi indítvány a hozam definícióját pontosítaná a Quaestor és más brókercégek károsultjaira vonatkozóan.
    

A parlament e heti munkája a Jobbik egy ügyrendi kérelmének tárgyalásával ér véget. 
    

Az Országgyűlés jövő hétfőn, egyebek mellett a 2017-es költségvetés elfogadásával fejezi be tavaszi ülésszakát.