Romániában csak akkor indíthatnak az ügyészek bűnvádi eljárást egy alkotmánybíró ellen, ha ezzel egyetért az alkotmánybíróság kétharmada – döntött a román képviselőház.

A román parlament alsóháza “első házként” tárgyalta az egyik nemzeti kisebbségi képviselő módosító indítványát, amit a későbbiekben a szenátusnak, mint “ügydöntő testületnek” kell elfogadnia. A tervezet szerint egy alkotmánybíró ellen csak akkor indíthatnak büntetőjogi vizsgálatot, emelhetnek vádat, csak akkor vehetik őt őrizetbe vagy végezhetnek nála házkutatást, ha ezt a kilenc tagú alkotmánybíróság kétharmados többséggel jóváhagyja.
    

Romániában a törvényhozói mandátummal rendelkező jelenlegi vagy volt kormánytagok esetében van érvényben hasonló jogszabály, így ellenük csak akkor indulhat büntetőjogi eljárás, ha a román parlament illetékes háza jóváhagyja az ügyészek kérését.
    

Az alkotmánybírákra vonatkozó tervezetet a képviselőház 178 támogató szavazattal fogadta el, 39-an szavaztak ellene és 51-en tartózkodtak. Az elfogadását a kormánypártok támogatták. Az ellenzéki pártok azt kifogásolták, hogy a tervezet a törvény fölé emelné az alkotmánybírákat, és szerintük indokolatlan ilyen széles körű “mentelmi jogot” biztosítani számukra.
    

Toni Grebla volt alkotmánybíró ellen két évvel ezelőtt indított eljárást az ügyészség, amely befolyással való üzérkedéssel és kenőpénz elfogadásával vádolta. 2015 szeptemberében emeltek ellene vádat, jelenleg még zajlik a per.