KampánySPAM?

2002.03.20. Index

Nem létező email-címről származik a koncert-levél

Nem létező email-címről származnak azok a levelek, amelyek egy március 23-i koncertet reklámoznak. A levél feladójaként szereplő koncert.hu domaint fenntartó NetX Kft. munkatársa az Index kérdésére elmondta, a levél nem az ő szerverükről származik. Az esemény szervezői kizártnak tartják, hogy a támogató civilszervezetek küldték volna a levelet. A NetX most azt az amerikai szervert teszteli, amelyikről a levelet küldték, miközben ideiglenesen fel is függesztheti a koncert.hu-t, hogy ezzel is megakadályozza a spam terjedését.

A március 23-i Koncert a Köztársaságért című rendezvényre hívó kéretlen reklámlevelek (spamek) árasztották el az Index több felhasználója és munkatársa email-fiókját. A levél a koncert@koncert.hu email-címről érkezett a feladósor szerint. Mivel a Reklámetikai Kódex vonatkozó szabályai szerint reklámlevél csak olyan felhasználóknak küldhető, akik ebbe előzetesen beleegyeztek, az Index nyomozásba kezdett.

Böjte József, a szervező cég ügyvezetője, elmondta, hogy nem ők küldték az email-eket, annak ellenére, hogy az email aláírásaként 'a Szervezők' szerepelt.

Az Index hosszasan kereste a koncert.hu domain tulajdonosát, azonban a nyilvános adatbázisban megadott mobilszámán nem kapcsolható előfizető. A domain fenntartójaként megadott NetX Kft. részéről Tarnay Botond az Indexnek nyilatkozva elmondta: reggel kilenc-tíz körül érkezett hozzájuk az első panasz. Miután hozzájutottak a levél teljes fejlécét tartalmazó eredetijéhez, megállapították, hogy az nem az ő szerverükről érkezett.

A levél egy amerikai szerveren keresztül került a hálózatra, a fejlécben feltüntetett - egyébként könnyen átírható - email-cím pedig nem is létezik. Tarnay elmondta, hogy azonnal kapcsolatba léptek a szerver fenntartójával, ám megkeresésükre még nem érkezett válasz. Az Index spamkutató és reklámetikai bizottsága rövid nyomozás után arra a következtetésre jutott, hogy a reklámlevél küldője akár fel is törhette az amerikai szervert.

Ezt a lehetőséget a NetX is vizsgálta. A szerveren friss programok futnak, amelyek nem támogatják a spamet - mondta Tarnay. Szerinte kisebb annak a lehetősége, hogy a szervert feltörték, valószínűbb, hogy a tulajdonosa indította a spamet. Ezért is figyelmeztették az amerikai server fenntartóját. Mivel egy világszolgáltatóról van szó, feltehetően lassabban reagálnak majd a kérésre - vélte Tarnay.

Addig is ideiglenesen törölték a koncert.hu domaint (ami jelen pillanatban sem elérhető). Sok levelezőszerver ellenőrzi, hogy létezik-e a feladóként megadott szerver, így lehet, hogy sikerül megállítani a spamet - mondta Tarnay. Mi elutasítjuk a spamet, és harcolunk ellene - tette hozzá.

Böjte nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy esetleg egy lelkes amatőr támogatójuk próbálta így elintézni a hírverést. Többen is írtak, hogy szívesen továbbküldenék a meghívókat - nyilatkozta a szervező. Az Index megpróbálta elérni a levélben egyedüliként - bár hibásan - megnevezett alapítvány képviselőjét, ez azonban eddig nem sikerült. Addig is Böjte az alapítvány nevében is kizárta azt a lehetőséget, hogy ők küldték volna a leveleket.

  • kapcsolódó anyagok
SPAM