Orvosi műhibaperek - Gondatlan gyógyítók és súlyos következmények

2019.10. 8. Jogi Fórum / Papp-Nagy Zsolt

Egy 23 éves kétgyermekes családanyának a vesekövét akarták szétzúzni. Rutinműtét. Azonban a műtéthez használt készülék levegőt juttatott a szervezetébe, ettől leállt a keringése, éberkómába került. A kártérítés összege 99 millió forint volt. Évente 120-180 orvosi műhibaper indul hazánkban, több mint kétmilliárd forintnyi kártérítést ítélnek meg. És rengeteg mulasztás örökre titokban marad.

Az orvosi műhiba kifejezés Rudolf Wirchow kórboncnokhoz köthető, aki a következőképpen határozta meg 1870-ben az orvosi műhiba „tényállását”: „azok a gyakorlati tevékenységükben engedélyezett gyógyító-személyek, akik hivatásuk gyakorlása során a szükséges figyelmesség vagy óvatosság hiánya folytán a gyógyítás általánosan elismert szabályai ellenében cselekvésükkel vagy mulasztásukkal a kezelésükre bízott személy egészségét megkárosítják büntetendőek”. Az orvosi hivatás gyakorlásával kapcsolatos felelősségi szabályok jelentős változáson mentek keresztül. Míg a XIX. század végét megelőzően az orvos felelősségre vonása szinte ismeretlen volt, addig az 1970-es évekre Amerikában már ún. kártérítési krízis alakult ki, a kártérítési eljárások komolyan veszélyeztették az USA egészségügyi ellátást. A modern orvostudomány létrejöttével nemcsak a gyógyítható betegségek köre vált szélesebbé, hanem az abból adódó kockázat is megsokszorozódott, ennek is köszönhetően fokozatosan alakultak ki az orvos büntető és polgári jogi felelősségének a szabályai. Hazánkban a rendszerváltozás óta – a nemzetközi tendenciát követve – évről-évre egyre több büntetőeljárás és kártérítési per indul az orvosokkal és az egészségügyi szolgáltatókkal szemben.

Az orvosi tevékenység ifj. Lomnici Zoltán megfogalmazásában „magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka”, mely tevékenységéért az orvos mindenkor etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi felelősséggel tartozik. Az orvos-beteg között létrejött polgári jogi jogviszony alapján a beteg megbízza az egészségügyi szolgáltatót, hogy legjobb tudása szerint igyekezzen számára megfelelő szolgáltatást nyújtani. Általában a szerződés a beteg és az egészségügyi szolgáltató között köttetik, nem közvetlenül az orvossal. Az orvos részéről a megbízás teljesítése – főszabály szerint – a gondossági kötelem szabályai szerint értelmezendő, kivételt képeznek ez alól például a plasztikai beavatkozások, melyekért eredmény felelősséggel tartozik. Sándor Judit véleménye szerint az orvosi jogviszony eredmény vagy gondossági kötelemnek minősítése a beavatkozás milyenségétől függ. Ez alapján eredménytényállásnak minősítené azt, amikor a beteg egyik veséjét ki kell venni, és az orvos az egészséges vesét távolítja el, így véleménye szerint a gondossági viszonyon alapuló jogviszony is eredményfelelős, ha ennyire hibás. A kötelem – gondossági vagy eredmény – minősítésnek jelentősége abban áll, hogy amennyiben eredménykötelemről beszélünk, akkor az orvos ugyanúgy a szerződésszegés szabályai szerint felelősséggel tartozik az általa vállalt eredmény elmaradásáért, mint az ács, aki nem megfelelően csinálta meg a ház tetejét.

Az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigényekre az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) rendelkezése szerint a Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre, valamint a személyiségi jogok megsértésének szankcióira vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

A kártérítési felelősség megállapítása szempontjából alapvető a felróhatóság megítélése, vagyis a károkozótól független, elvont, a társadalmi közfelfogásból következő „adott helyzetben általában elvárhatóság”, melyet az egészségügy területén az írott szabály, vizsgálati és terápiás eljárásrend – melyek szakmai irányelv, illetve szakmai protokoll formájában kerülnek közzétételre – tölt meg tartalommal. Az általános szabályoknak megfelelően – a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntése alapján – nem eredményezi automatikusan a kórház kártérítési felelősség alóli mentesülését a szakmai szabályok betartása.

Az orvosi műhibaperek esetében is fenn kell állnia a felróható, jogellenes magatartás és a bekövetkezett kár között okozati összefüggésnek ahhoz, hogy a felelősség megállapítható legyen. Minden olyan károkozás a tárgya, amely valamilyen módon kapcsolódik a gyógyítás tevékenységéhez, így nemcsak az orvos, hanem az ápolószemélyzet által okozott kár vagy a nem megfelelő gyógyeszközök használatával okozott kár is körébe vonható.

Az okozati összefüggést számos bizonytalansági tényező árnyalhatja, mivel az egészségkárosodás rendszerint bonyolult oksági folyamat eredményeként alakul ki, az esetleges felróható kötelezettségszegés mellett más tényezők is – például a természetes megbetegedések – szerepet játszhatnak a létrejöttében. Így amennyiben természetes megbetegedésként infarktust kapott a beteg, azonban az orvos nem végzett EKG vizsgálatot, mely felróható kötelezettségszegének minősül, a kártérítési eljárás kimenetelét az határozza meg elsősorban, hogy az oksági láncolatban mit tekint a bíróság relevánsnak. Az ilyen esetekben nem lehet bizonyossággal állítani azt, hogy ha a diagnózist időben felállítják, akkor a beteg meggyógyult volna, csupán azt lehet állítani, hogy nagyobb esélye lett volna a gyógyulásra, így a gyógyulás lehetőségétől került megfosztásra a mulasztással.

A perek rendszerint hosszú évekig húzódnak, melynek oka, hogy az esetek túlnyomó többségében bonyolult tényállásokról van szó, így a felróhatóság, illetve az okozati összefüggés tisztázására összetett bizonyításra van szükség, ez rendszerint több szakértő bevonását igényli. Az esetek többségében a jogi képviselők először – követve „a per első bírája mindig az ügyvéd” elvet – a kimenetel előzetes mérlegelését, a történtek  orvos-szakmai megítélését végzik el, szakorvos vagy igazságügyi orvos-szakértő magánvéleményének felhasználásával. Ugyanis orvosi kérdések vonatkozásában a bíró is az orvos-szakértők véleményére van utalva, így az Egészségügyi Tudományos Tanács Szakértői Testületének szakvéleményére.

A kártérítési pereket két csoportra lehet osztani: egy részük a téves vagy nem megfelelő tájékoztatáson alapul, a másik kategóriába a diagnosztikus tévedés vagy kezelési hiba következtében beállott károkra alapított keresetek tartoznak. Az egészségügyi intézményekre – a nyilvánvaló műhibák esetének kivételével, amelyeknél a kórház és a biztosító nem lát lehetőséget a per megnyerésére, nincs járadékigény, a követelés összege aránylag kisebb – nem jellemző a peren kívüli megegyezés. Az orvosi műhibaperekben csak az egészségügyi szolgáltató perelhető közvetlenül, a felelősségbiztosító nem. A kórháznak a kárt okozó orvosával, mint alkalmazottal szemben megtérítési igénye lehet a munka törvénykönyve szerint, négyhavi távolléti díjának erejéig.

Az állami kórházakban a legtöbb per a nőgyógyászati ágazatban jelentkezik, az összes eset közel egynegyedét teszik ki. Erdős György szerint ennek az az oka, hogy ebben az ágazatban a leggyakoribb, és szinte életre szóló az orvos-beteg találkozó, a beavatkozások jelentős részéből gyermek születik, így nem csak a nőbeteg oldalán, hanem igen gyakori esetben a gyermek oldalán is tapasztalhatóak a károsodások.

Orvosi műhiba esetén a károsultnak először azt kell eldöntenie, hogy az orvos személyes – büntetőjogi – felelősségre vonását kívánja vagy erkölcsi elégtételt akar venni, anyagi kompenzáció nélkül vagy anyagi kompenzációt szeretne – például azért, mert a közeli hozzátartozó halála után hátra maradt gyermekekről kell gondoskodnia –, ezért polgári pert indít. Az egyik nem zárja ki a másikat, azonban Petrássy Miklós véleménye szerint először polgári pert célszerű indítani, és amennyiben „egy év elteltével úgy érzik, hogy szeretnék az orvost a vádlottak padján látni, akkor kezdeményezzenek büntetőeljárást”. A tapasztalatai alapján a büntetőeljárásokban az igazságügyi orvos-szakértők, illetve a szakfelügyelő orvosok jobban „védik” az orvosokat – melyet Ábrahám László „törzsi összefogásként” jellemez –, mint a polgári perekben, ezért egy „elhamarkodott” büntetőfeljelentésnek a későbbi kártérítési eljárásra negatív hatása lehet.

Többnyire nem orvos szakmai tévedések, hanem a tájékoztatás hiánya miatt marasztalják el a bíróságok a kórházakat. A dokumentáció hiánya, vagy a nem megfelelő tartalma már önmagában megalapozhatja az elmarasztaló ítéletet, még akkor is, ha nincs összefüggés a bekövetkezett káresemény és az orvos beavatkozása között. Minden esetben az alperes intézménynek kell bizonyítania, hogy eleget tett-e a dokumentációs kötelezettségéről szóló jogszabályi követelményeinek, illetve a bírói gyakorlatban kialakult elvárásoknak. Alapvető jelentősége van az előzetes írásos tájékoztatóknak, beleegyező nyilatkozatoknak. A tájékoztatási kötelezettség, amely az önrendelkezési jog érvényesülésének és a tájékozott beleegyezésnek az előfeltétele, betegjog. Az Eütv. felsorolja, hogy miről kell egyediesített és egyéniesített formában tájékoztatni a beteget. Az orvos ne általánosságokat soroljon fel a lehetséges kockázatok körében, hanem azok konkrét lehetséges megvalósulását és következményeit rögzítse. Az olyan információk elhallgatása, mely a beteg szempontjából lényeges, mindenképpen a tájékoztatási kötelezettség megsértését jelenti, ugyanakkor a túlzott részletekbe menő felvilágosítás akár hátrányt is okozhat.

Lehetősége van a feleknek – a peres eljárás helyett – alternatív vitarendezési eljárás keretében, közvetítői eljárást lefolytatniuk. Ez a típusú eljárás mindkét fél számára előnyös lehet. Egyrészt jó a károsultnak, akit – Sándor Judit megfogalmazása szerint – időnként „vádlottnak” tekintenek, és az ő életvitelét, előéletét, egészségét károsító magatartását is vizsgálat alá vonják, ami jelentős pszichés megterhelést jelent számára, így ennek nem kell kitennie magát. Másrészt jó az alperesnek, aki presztízsveszteség nélkül kerülhet ki az ügyből.

Az orvos felelősségéről a legtöbb perben nem is beszélnek, gyakran nem is keresik, kinek a felelőssége a műhiba, így az orvosok elzárása vagy eltiltása is rendkívül ritka. Dósa Ágnes orvos-jogász magyarázata a szabadságvesztés és a foglalkozástól eltiltás büntetéseket visszafogottan alkalmazó bírói gyakorlatról ugyanakkor elgondolkodtató, és érdemes ezt a megközelítést is figyelembe venni, amikor véleményt formálunk egy-egy műhibát követően: Minden munkakörben előfordulnak hibák, a különbség az, hogy mi a hiba következménye. Orvosi tevékenység esetén az általában egészségkárosodás vagy akár halál. …  Rendszerint nem pusztán a hiba miatt hal meg valaki, hanem a betegség és a hiba együttes eredményeként. Ezért a büntetőjogi eszköztár alkalmazása nem a megfelelő ellenpont, ez más európai országok joggyakorlatában is így van. Másrészről talán nem sokan választanák ezt a hivatást, ha ez lenne az általános gyakorlat.”

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
POLGÁRI ELJÁRÁSJOG
POLGÁRI JOG
EGÉSZSÉGÜGY
KÁRTÉRÍTÉS
MŰHIBAPER